Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Tényleg ragyogó lesz a bőrünk ha rengeteg vizet iszunk?

Most pont kerül az ügy végére.
2017. September 3.

„A víz nem gyógyír mindenféle bőrproblémára” – jelenti ki a Yale bőrgyógyász professzora, Mona Gohara. Emellett megjegyzi, hogy rengeteg előnyhöz jut a bőrünk, a megfelelő folyadékbeviteltől, viszont a bevitt folyadék nem közvetlenül a pórusokhoz jut, hogy semlegesítse a ráncokat vagy pattanásokat.

Ennek tudatában nem kell megfeledkezni arról sem, hogy a hidratáltság védelmet nyújt a bőrnek – a negatív külső behatásoknak ellenálló védelmi rendszer jobban működik, ha a szervezet hidratált. Ez magyarázza, hogy az arcbőrünk egy iszogatással töltött éjszaka után sokkal elnyűttebb, míg egy gyümölcsökben, zöldségekben, vízben gazdag étkezéssel töltött nap estéjén szinte ragyogunk.

Gohara kiemeli: „ne várjuk az azonnali csodát”. Bár a bőrünk, és a szervezetünk jobban érzi majd magát, ha pótoljuk a folyadékot, nem lesz azonnal sminkmodellekhez hasonló arcbőrünk, ha előtte kevés vizet ittunk. Emellett, ha megfigyeljük azokat a hírességeket, – vagy csupán a saját környezetünkben élőket – akik ráálltak a vízivásra, megláthatjuk, hogy más változásokat is eszközöltek az egészségesebb életmód érdekében (pl.: változtattak a táplálkozásunkon).

„Aki a megfelelő folyadékbevitelnek tulajdonítja ragyogó bőrét, az általában a megfelelő tápanyagokat fogyasztja, rendszeresen sportol, kevés alkoholt és kávét fogyaszt.” – mondja Gohara. Minden, amit az egészségesebb életért teszünk, hatással van a bőrünkre. Ennek természetesen a megfelelő folyadékbevitel is része, de ez egyedül kevés.

forrás: delish.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A vízivás mellett ezekkel jól hidratálódhatunk

A vízivás mellett ezekkel jól hidratálódhatunk

Alapjában véve nagyon fontos a hidratáltság (többek között a bőrünk és az agyunk is profitál belőle), nyáron pedig még inkább oda kell figyelni arra, hogy rendszeresen juttassunk folyadékot a szervezetünkbe. Néhány étel és ital megemelheti H2O-bevitelt, és olyan extra tápanyagot adnak, melyet az ízesített vizekből nem kapunk meg.
Igyunk gyümölccsel ízesített vizeket

Igyunk gyümölccsel ízesített vizeket

Íme néhány recept, hogy te is elkészíthesd a sajátod!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!