Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

12 kihaló félben lévő élelmiszer

Nem csak az állatok veszélyeztetettek
2017. May 14.

A klímaváltozás többek között a mezőgazdaságra is nagy hatással van. Nézzük, mik azok az élelmiszerek, melyekre vigyáznunk kell:

1.avokádó: Az áruk emelkedésén is látszik, hogy veszélyben vannak. Az Egyesült Államokban a legtöbb avokádó Kaliforniából érkezik, ahol épp most ér vége az aszály – az 28 g avokádónak pedig 34 l vízre van szüksége.

2. csicseriborsó: Az avokádóhoz hasonlóan ennek az élelmiszernek a növekedéséhez is rengeteg vízre van szükség. Világszerte az aszályok 40%-kal csökkentették a termények számát.

3. kávé: Most sokunk pánikba esett. Feltehetőleg 2080-ra eltűnhetnek a vad kávébabok, hiszen a hőmérsékletemelkedés azokon a területeken tapasztalható, ahol a kávébabokat termesztik.

4. banán: A világ legnépszerűbb banánfajtája pusztulhat ki a Panama-betegség következtében. A fertőzés a növény érrendszerét támadja, így az nem tudja megfelelően felszívni a nedvességet és a tápanyagokat.

5. hal: Gyorsabban fogják ki a halakat, mint reprodukálódhatnának – és ez mindegyik fajta esetében fennáll. Ez a halpopulációkban fenntarthatatlan eltorzulást eredményez. Ha a jelenlegi halkitermelésben semmi sem változik, 2050-re már nem lesz, mit kifogjunk.

6. földimogyoró: Már 2030-ra eljöhet a mogyorótlan világ, hiszen növekedéséhez stabil klímára van szükség, mely fenntartása elég lehetetlen a klímaváltozás idején.

7. juharszirup: Előállítása hideg éjszakát és meleg nappalt igényel, ami szintén nem megteremthető a klímaváltozás miatt. Az aszályok pedig csak rontanak a helyzeten.

8. méz: Az elmúlt évtizedben a méhpopuláció száma 40%-kal kevesebb lett, így a méz is fogy. A méhek egyébként is szerves részei az ökoszisztémánknak, így kihalásuk komolyabb következményekkel is járhat, mint teaízesítőnk megszűnése.

9. csokoládé: Ha a kávé még nem lett volna elég… Az aszályok és a növekvő hőmérséklet ezt a finomságot sem kíméli, már 2050-re eltűnhet. A kihalás pedig csak gyorsulhat, ha minél több étcsokoládét fogyasztunk, hiszen ahhoz több kakaóbab kell.

10. olasz durumbúza: Mamma mia! Ez katasztrófa! Előrejelzések szerint az olasz durumtermények mennyiségi hanyatlása már 2020-ban elkezdődhet.

11, bor: A globális felmelegedés a szőlőültetvényeket sem kíméli. A szüret akkor a legjobb, ha egy szárazságot követő nagy eső után zajlik. De mivel mostanában egyre hosszabbak az aszályos időszakok, több szőlő is elszárad, mielőtt leszüretelnék.

12. narancs: Az ázsiai citruskabóca által terjesztett betegség a felelős azért, hogy nem csak a kávétól, de a narancslétől is búcsút kell vennünk hamarosan.

 

forrás: businessinsider.com

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!