Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kenyérben sült reggeli

Tojásrántotta kenyérben sok sajttal.
2018. July 7.

Majdnem olyan, mint a hamuban sült pogácsa, mert útravaló (is lehet), meg a neve is kicsit úgy hangzik. Viszont sokkal, de sokkal egyszerűbb elkészíteni, és van is benne valami nagyon kellemes, amikor az ember kenyérBEN süt valamit: ki kell vájni, és ott marad a kenyérbél, ami ritka finomság annak, aki csak lekiismeretből eszi meg a kenyérhéjat, egyébként pedig a kenyérbélből lesz a gyönyörű, világos kenyérmorzsa.

Ami a kivájt kenyéren túl van, az pedig egy meglepően egyszerű ötlet, vagyis, hogy a rántottát bele kell sütni közvetlenül a kenyérbe, amibe egy kicsit bele is szivárog, és szeletelhető, úton megehető formátumú lesz. Szerintem zseniális.

Hozzávalók

  • 1 zsúrvekni, vagy kisebb bagett
  • 4 tojás
  • 1 ek tejföl
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 2 szál újhagyma felkarikázva
  • só, bors
  • 4-5 aszalt paradicsom
  • 5 dkg kecskesajt vagy ízlés szerint
  • apróra vágott snidling a tálaláshoz (de bele is keverhető)

Elkészítés

Melegítsd elő a sütőt 175ºC-ra. Vájd ki a kenyér belsejét, hogy azért a tetején maradjon pereme, és tedd félre.

Keverd össze a tojást és a tejfölt, add hozzá a parmezánt és az újhagymát is, sózd, borsozd, és ezt is tedd félre.

Az aszalt paradicsomot csíkozd fel, és szórd a kenyér belsejébe, majd öntsd rá a tojásos keveréket. Morzsolj rá kecskesajtot, és told a sütőbe kb. 25 percre, vagy amíg már nem rezeg a közepe.

Hagy hűlni, majd szórd meg a snidlinggel, szeleteld, és szaladj!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Nyári polenta

Nyári polenta

Sárát megihlették a friss, lédús paradicsomok és elhozott nekünk egy könnyen elkészíthető polentát.
Tojásos jó napot!

Tojásos jó napot!

Sára a tojás világnapra most egy quiché-t hozott.
Minestrone

Minestrone

Ebből a levesből kicsordul a zöldség, így ideális az Edd meg a zöldséget! napra.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!