Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Egy tál, 10 perc – joghurtos citromos sütemény lustáknak

"akár ezzel zárod 2016-ot, akár ezzel kezded 2017-et, nem kell sokat mosogatnod, és nem is kell sokat dolgoznod vele, így jut idő ünneplésre, pihenésre is."
2016. December 27.

Azért idén is eljött az a pont, amikor a többnapos készülődés után már nem akarok nagy tortákat, bonyolult kekszeket sütni, de mégis vágyom valamire, vagy ajándékot kellene adnom. Számtalanszor előfordult már ilyen, de akkor még nem tudtam a titkot, így állandóan órák hosszat tartó pepecseléssel tudtam csak előállítani egy prezentálható süteményt, ami a kedves rokonok, vagy épp arra járó ismerősök kávézásához, és vendégségbe szánt ajándéknak is megfelelt. Na de most!

Az idei év utolsó receptje következik, még pedig úgy, hogy akár ezzel zárod 2016-ot, akár ezzel kezded 2017-et, nem kell sokat mosogatnod, és nem is kell sokat dolgoznod vele, így jut idő ünneplésre, pihenésre is. Ez egy joghurtos sütemény, amihez mindössze egy tálra és a sütőformára van szükséged, valamint az alapanyagok előkészítésével EGYÜTT kb 10 percre az idődből, és máris mehet a sütőbe ez az egyszerű, de annál finomabb sütemény. Ha nagyon dúskálsz időben és mosogatásra szánt energiában, akkor a végén egy újabb kis edényben még cukormázat is készíthetsz a tetejére, és akkor adj még 2 percet az időhöz, de hidd el, teljesen őszintén ennyi az egész. Ha édesebben szereted, növeld a cukor mennyiségét 20 dkg-ra, de én azért csak ennyit használok, mert a máz amúgy is nagyon édes. Javaslom a papírformában való sütést akkor, ha ajándékba adod a süteményt, ebből természetesen ne vedd ki, ebben hagyd kihűlni, és azután csomagold.

Hozzávalók

  • 20 dkg liszt
  • 2 tk sütőpor
  • csipet só
  • 15 dkg cukor
  • 2 ½ dl görög joghurt
  • 2 citrom reszelt héja
  • 2 tojás
  • 1 ¼ dl étolaj
  • ½ tk vaníliakivonat
  • A mázhoz:
  • 5 dkg porcukor
  • 1 tk citromlé

Elkészítés

 

Melegítsd elő a sütőt 175ºC-ra. A cukrot morzsold el a citromhéjjal, majd a joghurttal, az olajjal, a vaníliával és a tojással alaposan keverd ki. Add hozzá a lisztet, a sót és a sütőport, épp csak addig keverd, míg teljesen elkeveredik, majd az egészet öntsd a kivajazott, kilisztezett, vagy szilikon, vagy papír kenyérformába. Süsd 50-55 percig, tűpróbával ellenőrizd, és ha már szép barna a teteje, tedd félre, hogy a formában kb. 10 percet hűljön. Ezután borítsd rácsra, és csak akkor csomagold, vagy kend be a mázzal, ha teljesen kihűlt. A mázhoz keverd össze a porcukrot és a citromlevet, majd folyasd rá a süteményre. Megszórhatod maradék citromhéjjal is.

sara-suti2

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Dutch Baby

Dutch Baby

A full-extrás palacsinta
Briós igen,  kelt tészta nem!

Briós igen, kelt tészta nem!

"Mielőtt brióskészítésre adod a fejed, azt is tudnod kell, hogy..."

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!