Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Dutch Baby

A full-extrás palacsinta
2016. október 7.

Hozzávalók

  • 2 tojás
  • 8 ek (7 dkg) liszt
  • 8 ek (125 ml) tej
  • 2 ek cukor
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 2 evőkanál vaj
  • a tálaláshoz porcukor, lekvár, stb.

Elkészítés

A Dutch Baby szó szerint holland babát jelent, de természetesen itt most nem erről lesz szó.  A dutch ugyanis az amerikai német bevándorlók egy csoportját is jelentette, akik a deutsch szó elkorcsosulásából lettek dutchok, ugyanis ez a sütőben sült, tulajdonképpen palacsintafelfújt eredetileg a német Pfannkuchenből származik. Némileg hasonlít is az eredeti, nem grízből készült császármorzsára, ami gyakorlatilag ugyanez a metódus, csak a tésztát a végén darabokra szaggatva tálalják.

 A recept arányai jellemzően a tojástól függenek: 1 tojáshoz 4 evőkanál folyadék (tej), és ugyanennyi liszt szükséges, a cukor ízlés kérdése, de tojásonként nagyjából 1 evőkanál, ezen kívül mehet bele fahéj, és/vagy szerecsendió, egy csipet só, a vanília is mindig jót tesz neki, és nagyjából ennyi. Turmixban jó simára keverve, majd a sütőben melegített serpenyőben a forró olvasztott vajra öntve tutira felpuffad, és egy nagy, ízletes párna lesz belőle, amit porcukorral és citromlével, lekvárral, friss gyümölcsökkel, vagy – urambocsá’ – Nutellával is lehet fogyasztani.

1. A vajon kívül az összes hozzávalót dobd turmixgépbe és turmixold simára.

2. Amíg előkészíted a további teendőket, hagyd állni a tésztát, jót tesz az ízének is és a textúrájának is, ha megdagad a liszt.

3. Fél óra elég neki, egy éjszakát már nem javaslok.

4. A sütőt melegítsd elő 210ºC-ra úgy, hogy már hidegen beleteszed a kiválasztott, kb. 21 cm átmérőjű serpenyőt, vagy más edényt.

5. Ha a sütő – és az edény is – forró, vedd ki az edényt, tedd bele a vajat, hagyd felolvadni, majd öntsd hozzá a tésztát is.

6. Oszlasd el egyenletesen, majd mehet vissza a forró sütőbe kb. 15 percre, hogy felpuffadjon.

7. Akkor jó, ha már megpirult a teteje, ez lehet, hogy kevesebb idő lesz.

8. Ekkor vedd le a hőfokot 175ºC-ra és süsd még 3-5 percig, hogy a belseje is tuti megsüljön, majd forrón tálald, porcukorral megszórva, vagy ízlés szerint gyümölcsökkel, lekvárral, stb.

 

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Szerkesztőink kedvencei

Kukoricás, cukkinis palacsinta (gluténmentes)

Kukoricás, cukkinis palacsinta (gluténmentes)

Gyors és egészséges partikaja, ami a belekevert cukkini nedvességtartalma miatt nem szárad ki, ezért akár előre elkészíthető, és langyos sütőben melegen tartható.
Sütőtökös palacsinta

Sütőtökös palacsinta

Gyors, színes, mutatós, vendégváró, sós palacsinták. Kínáljuk tejföllel és lilahagymával.
Másnapos palacsinta

Másnapos palacsinta

Előfordulhat, hogy megmarad a palacsinta? Ha igen, akkor karamellizáljuk meg, és máris újra éltre kel.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!