Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

A köles igazán ezerarcú, édességeket is készíthetsz belőle

2021. November 30.

Az életmódváltás egyik fontos része, hogy színesítjük, gazdagítjuk étrendünket olyan alapanyagokkal, amik korábban nem szerepeltek tányérunkon. Köretek közül nekem az egyik, ha nem az első ilyen alapanyag a köles volt, amit eleinte csak a rizs helyettesítésére használtam, hiszen alacsonyabb szénhidrát- és magasabb fehérjetartalma révén jobban passzolt a diétámba. 

Ahogy viszont elkezdtem bátrabban mozogni a konyhában, rájöttem, milyen „ezerarcú” hozzávalóról is van szó. A rizs és egyéb gabonák helyettesítésén túl ugyanis szuperül helyt áll édes ételekben is. Legegyszerűbben tejben főtt kását készíthetünk belőle, ha például a reggeli zabkását vagy tejbegrízt szeretnénk variálni, de sütőben akár felfújtat vagy gyümölcsös süteményt is készíthetünk belőle. A személyes kedvencem viszont a vegán „túrógombóc”, amiben a túrót egészen puhára és krémesre főtt kölessel lehet helyettesíteni.

A köles egyébként álgabona, kapható pehely és liszt formájában is, így remek alternatíva kenyér- és süteményreceptekhez is gluténérzékenyek számára.

 

Jöhet még több köleses édesség? Málnás kölesmuffin

 

Sült gyümölcsös köles 

 

Hozzávalók (18×25 cm-es tepsihez):

1 ek kókuszolaj

10 dkg száraz köles

20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs

3 dkg szeletelt mandula

3 dkg pirított kókuszchips

1 ek őrölt fahéj

4 dl (növényi) tej

2 db tojás

6 dkg agavészirup vagy méz

2 ek vaníliaaroma

3 ek mogyoróvaj

 

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.

Egy magas falú tepsit kiolajozunk, majd egyenletesen beleszórjuk az előtte alaposan átöblített kölest. Eloszlatjuk rajta a bogyós gyümölcsöket, a mandulaszeleteket és a kókuszchipset is, majd megszórjuk az egészet fahéjjal.

Külön tálban összekeverjük a tejet a tojásokkal, az agavésziruppal vagy mézzel és a vaníliaaromával. Ezt a folyékony keveréket a gyümölcsös-magvas köles tetejére öntjük, majd az egészet kissé összekeverjük. 

A tepsit lefedjük alufóliával és az előmelegített sütőbe tesszük 1 órára. Az utolsó 10 percben levesszük az alufóliát és hagyjuk megpirulni a tetejét. 

Langyosra hűlve szeleteljük, és rácsorgatott mogyoróvajjal tálaljuk. 

 

Kapcsolódik: 

Tegyük változatosabbá a köreteket: kölest, hajdinát, árpát a tányérra!

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!