Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Mi mindenhez használhatsz kókusztejet? Receptet is mutatunk!

2021. July 27.

Akár egészségügyi okokból, akár más megfontolásból dönt valaki a tejtermékektől mentes étkezés mellett, eleinte komoly fejtörést tud okozni, hogy mégis mit, mivel lehet úgy helyettesíteni, hogy ne érezzünk semmilyen hiányosságot. Amikor én körülbelül tíz évvel ezelőtt elkezdtem növényi alapú alternatívákat keresgélni, a sűrű kókusztejként vagy kókusztejszínként is emlegetett alapanyagot még leginkább csak ázsiai boltok polcain lehetett fellelni, hiszen a keleti konyha számos jellegzetes fogásának az egyik fontos alapanyaga a kókuszdió húsából pépesítéssel készített tej. Manapság szerencsére már mindenhol kapható konzerves és papírdobozos formában egyaránt, ami azért is nagyon szuper, mert ez az egyetlen olyan növényi alapú tejszín-helyettesítő, amelynek zsíros részéből hidegre hűtött állapotban kemény hab is verhető, így kiválóan felhasználható vegán desszertek, torták készítéséhez.

Erőteljes kókuszíze ellenére jól helytáll sós receptekben is, legyen az valamilyen krémleves, különböző zöldségekből és hüvelyesekből készült ragu, curry, egytálétel vagy éppen a lenti recepthez hasonló fűszeres-szószos húsétel. 

 

Kókusztejes csirke 

 

Hozzávalók (2 adaghoz):

12 dkg jázmin rizs

25 dkg csirkemell

1 evőkanál himalája só

½ kávéskanál őrölt bors

½ evőkanál csemege pirospaprika

½ evőkanál őrölt római kömény

1 evőkanál szárított oregánó

1 dl olívaolaj

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 db paradicsom

1 szár friss petrezselyem

2 dl sűrű kókusztej

 

Elkészítés:

A jázmin rizst kétszeres mennyiségű, sós vízben puhára pároljuk.

A sót és borsot összekeverjük a fűszerekkel, majd ezzel a keverékkel szórjuk meg a megtisztított és vastagabb szeletekre vágott csirkemell mindkét oldalát. Serpenyőben olívaolajtat hevítünk, és megsütjük rajta a szeleteket kb. 4-4 perc alatt. 

Közben finomra aprítjuk a vörös- és fokhagymát és felkockázzuk a paradicsomot. A csirkét kivesszük a serpenyőből, és a megmaradt zsiradékon megpirítjuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a paradicsomot és az apróra tépkedett petrezselymet is. Az egészet összepirítjuk, majd felöntjük a kókusztejjel, és visszahelyezzük a sült csirkemellszeleteket is. Fedő alatt, alacsony lángon további 10 percig főzzük. 

 

A puhára főtt jázmin rizzsel tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mi mindenre jó a quinoa?

Mi mindenre jó a quinoa?

Receptet is mutatunk

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!