Itt a hideg, kanalazzunk! Ezek a levesek a legnépszerűbbek a világ különböző pontjain
2019. December 5.Leveseket a világ minden szegletében fogyasztanak: épp úgy szeretik a napfényes Olaszországban – ahol friss zöldfűszerekkel és zöldségekkel készítik –, mint a fagyos Oroszországban, ahol a jól eltartható hozzávalókat részesítik előnyben, például a káposztát és a burgonyát. A változatosság gyönyörködtet, mutatjuk, mit szeretnek kanalazni az emberek a nagyvilágban.
Mediterrán levesek
Friss hal, napon érlelt zöldségek és harsogóan friss zöldfűszerek: ezek a mediterrán konyha, illetve a mediterrán levesek legjellemzőbb alapanyagai. A klasszikus olasz minestrone például csupa-csupa zöldségből áll, a hozzávalókat nyugodtan variálhatjátok az alapján, hogy éppen mit találtok a hűtőben és a kamrában. Télen pedig jöhetnek a sűrűbb, laktató zöldséges-húsos raguk, a toszkán paraszti konyha népszerű fogásai.
Franciaországban szinte nemzeti ételnek számít a bouillabaisse, a Provence környékéről származó halleves. Halak és tenger gyümölcsei kerülnek bele, általában édesköménnyel, póréhagymával, fokhagymával és sáfránnyal készítik. A krémes, édeskés-karamellizált hagymalevesüket pedig ki ne ismerné?
A forró Spanyolország hideg gazpachójáról ismert, a paradicsomos-fűszeres finomság szerintünk télen is megállja a helyét. Bár nem meleg leves, viszont tele van vitaminnal, az immunrendszerünk felvértezésére pedig erre most hatalmas szükségünk van.
Receptajánlatunk: minestrone, gazpacho és hagymaleves.
Ázsiai levesek
Az ázsiai táplálkozási kultúra alapkövei: fogyasztják vacsorára, ebédre, sőt reggelire is, a másnaposság egyik kitűnő ellenszerének tartják. Tradicionális tésztafélékkel (soba, ramen, udon) szolgálják fel, az emberek pedig a forró, fűszeres levet együtt szürcsölik a tésztával. Izgalmas fűszerekkel és ízesítőkkel készítik, például gyömbérrel, csillagánizzsal, halszósszal.
A klasszikus vietnámi pho bo 24 órán át fő, friss tésztával, csilivel és bőséges korianderrel kerül a tányérba. Japán nemzeti eledele a ramen, szintén tésztával és belefőzött kemény tojással tálalják.
Receptajánlatunk: kakas pho és vegetáriánus pho.
Északi levesek
Oroszországban és a skandináv államokban, ahol mindig hideg és szeles az idő, a melengető és tartalmas levesek hódítanak. Elsősorban gyökérzöldségeket, káposztaféléket és húsokat használnak fel hozzájuk. Az orosz borscs alapvető hozzávalója a cékla, a svédek kedvelik a borsót, a fehérrépát vagy például a halat. Ez utóbbi szinte nélkülözhetetlen alapanyag egy skandináv levesnél, gondoljunk csak az egyik legkedveltebb ételükre, a lazaclevesre.
Receptajánlatunk: borscs és lazacleves.
Forrás: das Kochrezept