Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Az igazi francia hagymaleves

Már nem csak a reggelek csípősek, hanem napközben is kellemetlen az idő. Hamar sötétedik, későn világosodik, és nehezen indulnak a napok. Akkor legalább fejeződjenek be jól! Szerintem ezt pont egy ilyen leves garantálja, mert levesből sosem elég, francia hagymalevesből pedig végképp nem, és igazán ebben az időben esik jól. Laktató (talán kicsit nehéz is, de kibírjuk, mert megéri, annyira finom), és nem bonyolult az elkészítése.
2017. november 8.

Oké, lehet, hogy kicsit hosszadalmas az elkészítése, de semmiképpen nem nehéz, és a felénél ott is hagyhatod rotyogni, amíg valami egészen mást csinálsz. Aztán ha kész, már eheted is, vagy még egy lépéssel a csillagokba repítheted a vacsorát: grillezz rá egy sajtos kenyeret… olvad a sajt, forró a leves, karamelles, savanykás, édes egyszerre… teljes boldogság egy tányérban. Ráadásul, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem kifejezetten jó érzés és büszkeség, hogy a nagy klasszikusok, a francia konyha remekművei közül készítettem egyet, méghozzá nem is rosszul.

Ez a recept elég puritán, minimális benne a fűszer, csak a hagyma érvényesül benne, és a bor íze. Természetesen érzésre, vagy a saját ízlésedre formálva adj hozzá kakukkfüvet és/vagy babérlevelet. Én, ahogy minden más hagymás ételt is, fehér hagymából szeretem készíteni, olykor salotthagymával. Jóféle sauvignon blanc-t használok hozzá, és a mélyhűtőmből előkapott alaplevet. Ha neked az nincs, akkor javaslom a zselés formában kapható levesalapot, az jó minőségű, és adalékanyag mentes.

Hozzávalók

  • 70 dkg (fehér) hagyma vékonyra szeletelve
  • 3 ek vaj
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 tk só
  • ½ tk (barna) cukor
  • 3 ek liszt
  • 2 l forró marha alaplé (vagy 1 l alaplé, 1 víz)
  • 1 ¼ dl száraz fehérbor
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés

Én gyaluval szoktam felszeletelni a hagymát, az a leggyorsabb, és legegyszerűbb. Egy tál hideg vízre állítom a gyalut, így nem is könnyezem meg ezt a folyamatot. Leszűröm, és mehet a felhevített vaj és olaj keverékére. Lefedve 15 percig, alacsony hőfokon párold, majd vedd le a fedőt, tekerd fel a lángot közepesre, add hozzá a cukrot és a sót, és gyakori kevergetés mellett 35-40 percig karamellizáld. Ez egy türelemjáték, nem lehet siettetni, csak akkor lesz finom a végeredmény, ha a hagyma egyenletesen karamellizálódott – ehhez pedig idő kell.

Ha aranybarna, szórd meg a lisztttel, és kevergesd 3 percig, majd öntsd rá a bort, és pár másodperc után a forró alaplevet is. Így főzd leglább fél órát részben lefedve, közben habozd le ha szükséges. Ha puha, selmyes, és sűrű,tálalhatod is. Sok régi francia recept ilyenkor arra szólít fel, hogy 3 ek. konyakot adj hozzá; engem sem kell sokáig bíztatni, de óvatosan az alhollal, hiszen ezzel már nem főzöd.

Ha szeretnél rá sajtos kenyeret, akkor melegítsd elő  grillt, egy kis tálba merj a levesből, piríts kenyeret, szórd meg sajttal és pár apró kocka vajjal, helyezd a levesre, grillezd, majd élvezd a hedonista levesed csodás látványát. Egészségedre!

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Tekercselj, de másképp: Krémes tökös tekercs, édesen

Tekercselj, de másképp: Krémes tökös tekercs, édesen

Szokatlanabb, őszies ízvilágú desszert következik
Íme Sára Sütőtökös Salátája

Íme Sára Sütőtökös Salátája

Nekem a sütőtök alapvetően a sósat jelenti, mert a legjobban pont ezt a kontrasztot szeretem: az édes tökhúst, mellette a minél fűszeresebb, sósabb ízeket. Ezért, bár nemsokára egy jó kis édes tökös receptet is írok nektek, ma egy sós verziót mutatok.

Napi ajánlatunk

Top videók

Töltött kiflik uzsonnára

Ezt pakold a gyerekek uzsonnás dobozába!

Kapros-csirkés melegszendvics

Nincs időtök reggel? Semmi baj! Ezt a szendvicset este is előkészíthetitek.