Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gluténmentes tejes pite

Indítsuk a hetet egy könnyű, akár ma délutánra is összedobható desszerttel. A klasszikus süti rizslisztes változatát bátran fogyaszthatják gluténérzékenyek is.
2019. June 3.

Nagyon szeretem a tejes pitét, szerintem ez az a süti, ami nélkül nincs nyár. Most eperrel és áfonyával készítettem, de aztán, amikor jön a cseresznye és a meggy szezonja, el sem tudom képzelni, hogy legalább heti kétszer ne kerüljön az asztalra. Eleve kevés lisztet tartalmaz, ezért úgy gondoltam, hogy kihagyom teljesen a tésztájából – azaz egész pontosan a fehér lisztet rizslisztre cserélem –, hogy a gluténérzékenyek is fogyaszthassák.

Hozzávalók

egy közepes méretű tepsihez
  • 4 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • fél biocitrom lereszelt héja
  • 5 dl (legalább 2,8%-os) tej
  • 15 dkg rizsliszt
  • vaj a tepsi kikenéséhez
  • 25 dkg áfonya és eper vegyesen (+ a díszítéshez)
  • 2 evőkanál méz

Elkészítés

A tojásokat keverőtálba ütjük, összekeverjük a cukorral, a vaníliával, a citromhéjjal és a tejjel. Végül hozzászórjuk a rizslisztet is, és simára keverjük.

A tepsit vékonyan kivajazzuk, beleöntjük a masszát. 180 °C-ra előmelegített sütőben először addig sütjük, amíg éppen egy picit „megkérgesedik” a teteje. Közben a gyümölcsöket megmossuk, megszárítjuk, az epreket megtisztítjuk, felcikkezzük. A szilárdulni kezdő tészta tetejére szórjuk a gyümölcsöket, rácsorgatjuk a mézet, majd visszatoljuk a tepsit a sütőbe.

Addig sütjük a pitét, amíg szépen felemelkedik, felfújódik, és a közepe is megszilárdul. (Összesen kb. 45 perc kell neki.) Teljes kihűlés után szépen szeletelhető, én még egy kis extra friss áfonyával is megszórtam a tetejét.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Epres-citromos amerikai palacsinta mákszemekkel

Epres-citromos amerikai palacsinta mákszemekkel

Epret mindenbe! Igen, az amerikai palacsintába is!
Spárgás-keles tészta

Spárgás-keles tészta

Ehhez a tésztaételhez finom tavaszi zöldségek kerültek: újkelkáposzta és spárga.
Babos orzósaláta

Babos orzósaláta

Ismeritek az orzót? Zita szuper salátát készített belőle, és azt is megmutatja, még mire használható.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!