Lefagyasztható a krumplipüré?
2022. October 9.A burgonya magas víz- és keményítőtartalma miatt sok vélemény szerint egyáltalán nem – vagy csak nagyon nehezen – fagyasztható, de az igazság az, hogy megfelelő praktikával még a krumplipüré is mehet a mélyhűtőbe. A siker kulcsa annyi, hogy alaposan „be kell vonni” a burgonyát vajjal és tejszínnel. Ezek a tejtermékek lehetővé teszik, hogy a krumplipüré jól fagyasztható, ízletes és krémes legyen – kiolvadás után is.
Először teljesen hagyományos módon főzzük meg a krumplijainkat, és készítsük el a pürét a szokásos mennyiségű vajjal és ezúttal tejszínnel. Ha teljesen kihűlt, két módszer közül választhatunk:
1. módszer a fagyasztásra
Kanalazzunk egy-egy adagnyi krumplipürét sütőpapírral bélelt sütőlemezre, majd így tegyük be a fagyasztóba legalább pár órára vagy lehetőleg egy éjszakára, amíg a krumplipüré teljesen keményre nem fagy. Az adagnyi fagyott krumplikat ezután áttehetjük egy fagyasztható műanyag dobozba vagy zacskóba.
2. módszer a fagyasztásra
Ha nem szeretnénk előre kiporciózni a pürét, akkor az egész kihűlt adagot betehetjük rögtön egy dobozba vagy zacskóba, majd így a fagyasztóba. Arra ebben az esetben figyelnünk kell, hogy a kiolvasztás jóval több időt fog igénybe venni.
Meddig áll el a fagyasztott krumplipüré?
Nagyjából egy hónapon át, ezután a folyékony és szilárd komponensek elkezdenek szétválni, és ha ilyenkor próbáljuk kiolvasztani, majd melegíteni, nem fogja visszanyerni a puha, krémes állagát.
Tipp: Csipszből krumplipüré? Lehetséges?
Hogyan olvasszuk ki a fagyasztott krumplipürét?
Több lehetőségünk is van, amelyek közül kiválaszthatjuk a legszimpatikusabbat. Ha időnk engedi, hagyjuk a pürét a hűtőszekrényben kiolvadni. Az alábbi módszereket viszont a fagyott pürére is alkalmazhatjuk:
1. A tűzhelyen egy nagy fazékban, alacsony vagy közepes lángon, alkalmanként átkavarva felmelegíthetjük a fagyott és a már kiolvadt pürét is. Amint felmelegedett, tovább ízesíthetjük és adhatunk hozzá egy kis plusz vajat is.
2. A sütőben és a mikróban is átmelegíthetjük, időnként ne felejtsük el megkeverni!
Végső simítások
Melegítés után a krumplipürénk vizesebb lehet a kelleténél. Ha ezt tapasztaljuk, keverjünk bele egy kevés tejfölt, adhatunk hozzá még vajat és különböző fűszereket is.
Forrás: the kitchn
Tipp: