Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Ha alultáplált vagy, jóval kevesebb az esélyed a túlélésre

2021. February 27.

Az elhízás egészségügyi kockázatairól nagyon sokat hallunk, az alultápláltság veszélyeiről szinte alig. Pedig az alultáplált belgyógyászati betegeknél – egy friss svájci kutatás szerint – 20%-kal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával. Hogy milyen jelentősége van ennek a járvány idején, és hogyan tudjuk mi magunk is megállapítani, hogy alultápláltak vagyunk? Szakértő segít eligazodni a témában. 

 

Alultápláltság és túlélési esélyek

Már gyakran a kórházba kerüléskor alultápláltak a betegek, ami a betegfelvételnél a kórlapjukra is rákerül. A vírusjárvány ráadásul növeli az alultápláltak számát, és nemcsak a fertőzöttek között, hanem azon krónikus betegek körében is, akik a szigorítások miatt nem jutnak el szakorvoshoz, és a betegségükből vagy a kezelésükből adódó étvágytalanság miatt csökken a testtömegük. És ha már COVID: a súlyos szövődményekkel kórházban kezelt COVID-os betegeknél például hatalmas jelentősége van a szakértő táplálásnak, gondoljunk csak a hetekig lélegeztetőgépen lévő, önállóan enni és inni képtelen emberekre.

Bizonyos akut vagy krónikus betegségek fogyással járnak. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy ez a testtömegvesztés zömében izomtömegvesztést jelent, ami akár 70%-a is lehet a teljes elvesztett testtömegnek. A vázizom ilyen mértékű csökkenése pedig kedvezőtlenül hat a gyógyulási esélyekre. Megnövelheti a szövődmények kialakulásának kockázatát és a kórházi tartózkodás idejét.

Ismerd fel, hogy érintett vagy!

„A beteg vagy a hozzátartozó is tud segíteni az alultápláltság megelőzésében úgy, hogy önszűréssel felméri a kockázatot és gyanú esetén jelzi azt az orvosnak – tanácsolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. – Az önszűrést bárki egyszerűen megteheti önmaga is három lépésben.”

1. A testtömeg mérése: mérd rendszeresen testtömegedet és viszonyítsd ezt a testmagassághoz az ún. BMI érték kiszámolásával. (BMI = testtömeg (kg) / testmagasság (m2)
2. A fogyás mértékének követése
3. Az elfogyasztott táplálék mennyiségének követés

 

Az alultápláltság kezelésének szintén három szintje van

1. Segítségnyújtás a táplálkozásban: idős, elesett, gyenge betegeknél a hozzátartozó, a gondozó vagy az ápoló segíthet az étkezéseknél.
2. Dietetikai tanácsadás: dietetikus segítségével növelhető az energia- és tápanyagbevitel, pl. személyre szabott étrenddel, az ételek dúsításával, nyelési nehézség esetén az ételek állagának módosításával.
3. Orvosi felügyeletet igénylő táplálásterápia: gyógyszertárban kapható tápszerekkel és szükség esetén táplálást segítő eszközökkel.

„A megelőzésben és a betegségek várható kimenetelében bizonyíthatóan jelentősége van a tápláltsági állapotnak. A betegek szempontjából létfontosságú, hogy szükség esetén megfelelő táplálkozásterápiában részesüljenek” – teszi hozzá az MDOSZ elnöke.

 

Forrás: Drive Me Baby

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

7 meglepő ok az elhízásra

7 meglepő ok az elhízásra

Ha az egészséges étkezés és rendszeres testmozgás mellett nem mennek le a kilók, valami egyéb gond lehet.
6 dolog, amely növeli a diabétesz kockázatát

6 dolog, amely növeli a diabétesz kockázatát

Tudtad, hogy a szájvíz rendszeres használata is képes növelni a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!