Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

5 tuti tipp imádott porfűszereink tárolásához

2021. November 17.

Fűszerek nélkül mit sem ér egy konyha. Minden háztartásban van legalább 5-10-féle fűszer, de akik nyitottabbak az ízekkel és a nemzetközi konyhákkal kapcsolatban, akár 50 feletti fűszerállománnyal is rendelkezhetnek. Mit is szeretünk bennük? Az ízüket, színüket, illatukat, aromájukat. Legjobb mindig a friss fűszer vagy az egész fűszer frissen őrölve, hisz ilyenkor a legerősebb az aromájuk. Tárolással veszítenek ebből, de ha odafigyelünk, hosszabb távon, akár évekig megőrizhetik különleges értéküket. Lejárati idejük nincs, a fűszerek nem romlanak meg, csak egy idő után ízetlenné, színtelenné válnak.

Hogyan tartsuk meg sokáig legszeretettebb értéküket? Védjük meg az ellenségeiktől: a páratartalomtól, a melegtől és a napfénytől!

1. A páratartalomtól két egyszerű módon tudjuk védeni. Az egyik, hogy légmentesen, zárt edényben tároljuk. Vagy lehet a már megnyitott fűszertasakban is, de ügyeljünk rá, hogy a tasakot egy zárócsipesszel a lehető legkörültekintőbben lezárjuk  – elkerülve így a levegővel való érintkezést.

2. A másik, amire talán nem is gondolunk, hogy főzésnél ne a fövő étel felett nyissuk meg a tárolót és szórjuk belőle a fűszert, hisz a gőzölgő ételben rengeteg a pára. Inkább az edénytől kicsit eltartva, kiskanál segítségével adagoljuk bele a megfelelő mennyiséget.

3. A melegtől való megvédés sem nagy ördöngösség. Figyeljünk arra, hogy ne a sütő vagy tűzhely mellett közvetlenül, vagy ne a radiátor közelében legyenek. Keressük meg azt a helyet a konyhában, ami még viszonylag közel van a főzés helyszínéhez, azaz a tűzhelyhez, de inkább hűvös, nem ott összpontosul a meleg. Az őrölt pirospaprika kifejezetten nem szereti a meleget, mindenféleképpen hűvös helyre tegyük, akár a többi fűszertől külön.

4. A harmadik károkozónk a napfény. A fűszerek színesek és mutatósak, szeretjük is őket áttetsző üvegben a konyha díszeként tárolni. Lehet így is, de nem a legjobb megoldás. A nagyon erős színűek – az őrölt paprika, őrölt chili vagy a zöld fűszernövények – a napfény hatására gyorsan megfakulnak. Mindenféleképpen olyan helyre tegyük az üvegeket, ahol nem éri közvetlen napfény. Minél nagyobb sötétségben vannak, annál tovább maradnak szép színesek, és annál tovább élvezhetjük az aromájukat is. 

5. Ha áttetsző üvegben szeretnénk tartani őket, akkor lehetőség szerint kis üvegeket használjunk, vagy keveset tegyünk az üvegekbe. Így gyorsabban elhasználjuk őket és nem panganak évekig.

Egy kis odafigyeléssel tehát sokáig felhasználhatjuk őket, nem kell majd kidobni, és így többféle fűszert is nyugodtan beszerezhetünk.

 

Témába vág: 

Hogyan cserélhetőek fel a szárított és a friss zöldfűszerek?

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!