Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

A rukkola, ahogy eddig még nem gondoltál rá

2021. May 26.

Először egy étteremben találkoztam a rukkolával 15, de az is lehet, hogy már 20 éve is… Salátaalapban volt benne, és nekem szerelem lett első ízlelésre. Eleve szeretem a zöldeket, és a rukkola a jellegzetes aromás ízével azonnal meggyőzött. Az éttermi ismerkedés után hamar lelőhely után néztem, és cserépben sikerült is vennem néhány tövet. Kertbe vele, mert akkor még nagyon ritka és drága mulatság volt. Azóta már szinte bárhol lehet kapni cserepes formában és vágottan, az ára is jelentősen mérséklődött. És sokak kedvence lett. Nézzük, mi is az a rukkola, és hogyan fogyasztjuk.

A rukkolát borsmustárnak ismerhetjük még, ezt a nevet jellegzetes aromás, enyhén csípős íze miatt kapta. Bármennyire furcsának tűnik, a növény a káposztafélék családjába tartozik. A Földközi-tenger térségében őshonos, de ma már a világ legtöbb részén megtalálható. Egynyári növény, de ha hagyjuk felmagzani a kertben, meglesz az utánpótlás. Megterem a kertben, erkélyen, balkonládában, cserépben. Leginkább a zsenge, nagyjából 4-5 hetes leveleit fogyasztjuk. Ahogy öregszik, úgy erősödik az íze, egyre csípősebb és kesernyésebb lesz. Ettől még fogyasztható, csak általában ezt az erőteljesebb ízt kevesebben kedvelik. Szereti a félárnyékos helyet. Ha nagyon napos helyre tesszük, levelei méregzöldek lesznek, és szintén a zsengeségéből veszít, erőteljesebb íze lesz. Egyébként a rukkolának a virágja és a magjai is fogyaszthatóak, azokból olajat is szoktak sajtolni, illetve mustárt készíteni.

Élettani hatásait tekintve csak jókat mondhatunk róla. Vitamin- és ásványianyag-tartalma rendkívül magas, van benne A-, B-, C- és K-vitamin, illetve vas, foszfor, kálium és kalcium is. Antioxidánsokban gazdag, segít több ráktípus megelőzésében. Jótékony hatással van a tüdő működésére. Szabályozza a vércukrot és a koleszterint a szervezetünkben. Segíti az emésztést, ezért nehezebb ételek fogyasztása mellé kifejezetten ajánlott. Gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, magas a víztartalma, segít a fogyókúrázóknak. Gyakorlatilag zöld „vér”. Az már csak ráadás, hogy afrodiziákum is.

No, és mire használhatjuk? Salátaalapnak, vagy salátába ízesítésnek. Ez a legismertebb felhasználása. Nagyon szeretik egymást a paradicsommal, remek párosítás. Nem véletlenül látjuk néhány pizza tetején frissen, zölden. Nagyon feldobja a pizza jellegű ételeket. Tehetjük tehát kenyérlángosra, sőt lángosra is. Rizottók és tészták tetejére szintén szórhatjuk. Feldobhatjuk vele a krémleveseket. Szendvicsekbe és szendvicskrémekbe is kiváló zöld. Keverjük ki túróval vagy például csicseriborsókrémmel. Felhasználhatjuk szószokhoz vagy különböző mártásokhoz, és így mártás formájában sültekhez vagy hamburgerhez. Készítsünk belőle pesztót, ha sok rukkolánk van. A pesztó sokáig eláll, és salátához, tésztákhoz is nagyon jól használható. Apróra vágva érdemes jégkockatartóban lefagyasztani, télen jól jöhet egy-egy kocka a salátákhoz vagy mártásokhoz is.

Ha eddig még nem tettük, csempésszük rá az étlapunkra, megérdemli!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!