Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

5 sztár, akik az időszakos böjtölés mellett döntöttek

Modellek, színészek, énekesek is ezt az étrendet követik – az eredmény pedig látható.
2018. August 24.

Akik a reflektorfényben élik életüket, azok nem engedhetik el magukat, mert akkor rögtön ízetlen kritikák céltábláivá válnak. Emellett munkájukhoz rengeteg energia kell: egy koncert végig táncolása és éneklése nem kis meló, a forgatások is nagy állóképességet igényelnek, sőt, a divatbemutatókon és a fotózásokon is remek formában kell lenni. Így nem meglepő, hogy sokszor olvasni arról, mivel tartják magukat remek formában.

Az egyik legnagyobb trend mostanság az időszakos böjtöléses diéta. Ezen étrend során csak egy evési ablakunk van arra, hogy étkezzünk, a fennmaradó időben viszont böjtölnünk kell. Ez lehet 12 óra evés, 12 böjtölés, de akár 16:8 is. A nem evős időszakban ugyan a vízfogyasztás megengedett (sőt kötelező), valamint a tea és a kávé, de csak üresen, tej és cukor nélkül.

Rengeteg előnye van az ilyen étrendnek – annak ellenére, hogy például a 16:8 iszonyatosan sanyarúan indul, és sok-sok éhes óra kell, mire hozzászokik a szervezet. Nem csoda, hogy több híresség is e szerint étkezik.

Nicole Kidman:

Úgy hírlik, az ausztrál színésznő a 8-16-ot követi, amely keretein belül a 8 órás evési időszakban többnyire sovány fehérjét és zöldségeket fogyaszt.

Hugh Jackman:

Igen, a férfiak is odafigyelnek az alakjukra. A Farkast alakító színész is a 8-16 mellett tette le a voksát.

Jennifer Lopez:

Az énekes-színésznő remek alakját rengetegen irigylik. Sokszor hallani, hogy emögött rnegeteg munka van. J-Lo egyik trükkje, hogy legalább 8 órát böjtöl egy nap.

Miranda Kerr:

Thank you @sephorasantamonica for all your support with @koraorganics ????

A post shared by Miranda (@mirandakerr) on

A kétgyermekes modell is az időszakos böjtölés híve. Nem tudni pontosan viszont, hogy milyen böjt-evés megosztásban.

Benedict Cumberbatch:

A színész az 5:2 híve. Ez annyiban tér el a többitől, hogy nem egy napi, hanem egy heti lebontást ír elő: a hét 5 napján szinte bármit lehet fogyasztani, 2 nap viszont maximum 500 kalória vihető be.

A fenti sztárokon kívül még például Ben Affleck, Justin Theroux, sőt, állítólag még Beyoncé is számolja az órákat.

via: Delish

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

10 tipp fogyókúrához – sztároktól

10 tipp fogyókúrához – sztároktól

Az A-listás celebeknek aztán érdemes mindig bombaformában lenni, ha nem akarnak dacolni a kellemetlen kommentekkel, és a pletykalapokkal.
Még egy sztár számol le a diétázással

Még egy sztár számol le a diétázással

Az amerikai Riverdale sorozat fiatal színésznője, Camila Mendes Instagram-oldalán posztolt döntéséről

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!