3 szuper módszer krumplisütéshez
Mindegy, hogy melyik módszer mellett döntünk, első lépés, hogy alaposan megmossuk a héját (amelyet rajta hagyunk, nincs hámozás), majd megszurkáljuk villával. Ha a szurkálás kimarad, akkor egy időzített gránát lesz a krumpliból, hiszen a sülés közben benne keletkező gőz szétfeszít. Ezért kell villával lyukakat nyomkodni a krumpliba.
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a 3 krumplisütő módszer, amelyek mindegyike tuti siker:
1.A sütőben:
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Kenjük meg a burgonyát olíva olajjal, sózzuk, borsozzuk. Ne feledkezzünk meg a szurkálásról. Egyenesen mehetnek a sütőrácsra, de tepsiben is süthetjük. Süssük 45-60 percig, amíg ropogósra sül a héja, tűpróbával ellenőrizzük.
Ha a puhább héjért rajongunk, sütés előtt csomagoljuk be a krumplit alufóliába, és így süssük meg.
2.A mikróban:
A kezdés ugyanaz, mint az előzőekben: olíva olaj, só, bors, szurkálás. Tegyük a burgonyákat egy mikrózható edénybe, majd mikrózzuk magas fokozaton 5 percig. Ezután fordítsuk meg a krumplikat és mikrózzuk további 5 percig. Ha a közepe még mindig kemény, akkor 1-1 perces intervallumokban folytassuk a folyamatot.
3.Slow cookerben
Olíva olaj, só, bors, szurkálás. Csavarjuk alufóliába a burgonyákat, helyezzük azokat a slow cooket aljára, tegyük rá a fedőt, majd állítsuk be a cookert alacsony fokozaton 8-10 órára.
via: The Kitchn