Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

6 hűtőben tartott élelmiszer, amelyből mindig jó, ha van otthon

2020. January 5.

4 részes sorozatunkban számba vesszük, hogy mi az a 6 dolog, amelynek szerintünk mindig kell(ene) lennie a hűtőben, a kamrában, illetve eszközként a konyhában. Majd végül a 6 legfeleslegesebbel fejezzük be. Nektek is hasonlók a legfontosabbak? Vagy éppen teljesen más „pakkot” állítanátok össze? Vitára semmi ok, listánk erősen szubjektív, gondolatindítónak, ötletadónak szánjuk! 

 

1. Tejföl 

Aki nem tejjel issza a kávéját, illetve kakaót sem követelnek rajta napi szinten a gyerekek, az rövidebb-hosszabb ideig lazán ellehet tej nélkül. A tejföl viszont szerintünk elengedhetetlen a hűtőben: jól jöhet levesekhez és főzelékekhez habarásként, és sok-sok magyaros kedvenc is egy jó nagy kupac tejföllel az igazi. És akkor még nem említettük a gyors pogácsákat vagy a házilag összedobott gyros cseppet sem klasszikus, de annál finomabb öntetét. Sőt: sóval, borssal és fokhagymával kikeverve megkapjuk a világ legegyszerűbb mártogatósát. 

 

2. Tojás 

Pár darab mindig jó, ha van otthon, hiszen elképzelhető, hogy laktatóbb reggelire vágyunk, és az is, hogy épp annyira van időnk, hogy az ebédet vagy a vacsorát egy minden finomsággal megtömött omlettel oldjuk meg. Jó feldobni vele a lecsót, összeállítani a segítségével egy gyors nokedlitésztát vagy feltétet készíteni a főzelék tetejére. 

 

3. Sajt 

Lehet egy kis megmaradt sajtvég vagy egy nagyobb szelet, a lényeg, hogy legyen! Sajton belül is szuper, ha rendelkezésünkre áll egy zsírosabb – mondjuk trappista, edami – és egy érett parmezán, grana padano jellegű fajta. Előbbivel feldúsíthatjuk a házi kencéket vagy a már említett omlettet, szórhatjuk a ripsz-ropsz melegszendvicsünk vagy sós vendégváró süteményünk tetejére, utóbbi pedig a leghétköznapibb paradicsomos spagettit is csodássá varázsolja. 

 

4. Leveles tészta 

Néha gyors megoldás kell, tehát ezúttal nem a mélyhűtött, hanem a konyhakész, sütőpapírra feltekert, azonnal felhasználható leveles tésztára gondolunk. Ha hamar összedobnánk valami finomságot uzsonnára, netán váratlan vendégek jelentkeztek be, percek alatt összedobhatunk belőle édes és sós snackeket is. Tölthetjük lekvárral, pudinggal, túróval, csokival, sós vonalon sajttal, virslivel, kolbásszal vagy tejfölös krémmel – hogy csak a legegyszerűbbeket említsük. 

 

5. Újhagyma 

Lehet, hogy most sokan furcsán néznek, szerintünk viszont egy csokor újhagymának mindenképpen a hűtőszekrény zöldséges fiókjában a helye! Télen-nyáron jó szolgálatot tehet, nyersen és sütve is felhasználhatjuk. Kevés olajon megsütve isteni alapot ad wokos zöldségekhez vagy tésztaételekhez, nyersen, felkarikázva keverhetjük mártogatósokba, salátákba, körözöttbe. És a zsenge zöldjét se feledjük, isteni finom! 

 

6. Mustár 

Majonézt keverhetünk házilag, a ketchupöt kiválthatja a „mezei” paradicsomszósz, mustár viszont kell! Melegszendvicskrémbe, tarja- és karajszeletek – vagy csirke, pulyka – pácolásához, tésztasaláta dresszingjéhez és tejszínes tésztaszószhoz, sőt a besamel is szuper ízletes lesz, ha keverünk hozzá egy kevés mustárt. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

9 étel, amelyeket nem kell a hűtőbe tenni

9 étel, amelyeket nem kell a hűtőbe tenni

Jobban lehet ezekkel bánni, ha nincsenek lehűtve.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!