Oreo kekszes-gyümölcsös pohárkrém
Az Oreo keksz ezer éve sláger, valahogy semmilyen más kekszféleség sem tudja letaszítani a trónjáról. De nem is kell, hiszen nagyon finom, nem csupán magában, hanem például egy krémes pohárdesszertbe pakolva is.
Hozzávalók (4 adaghoz):
A gyümölcsös réteghez:
25 dkg szeder és piros ribizli vegyesen
1 evőkanál méz
pár levél citromfű
1 evőkanál étkezési keményítő
A kekszes réteghez:
1,5 dl cukrozatlan habtejszín
25 dkg mascarpone
2 evőkanál méz (ízlés szerint lehet több)
1 kávéskanál vanília aroma
1 csomag (kb. 15 dkg) Oreo keksz
Elkészítés:
A gyümölcsöket megmossuk, a ribizlit leszemezzük. Keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit egy kis edénybe szórjuk. Öntünk alá kevés vizet, hozzáadjuk a citromfüvet és a mézet, majd pár percet főzzük, hogy egy kissé összeessenek a gyümölcsszemek.
Közben a keményítőt kevés hideg vízben simára keverjük. A gyümölcsök közül eltávolítjuk a citromfüvet, majd az edénybe csorgatjuk a keményítőt. Kevergetve besűrítjük, lehúzzuk a tűzről. Hagyjuk kihűlni.
A hideg tejszínt habbá verjük. A mascarponét kikeverjük a mézzel és a vaníliával, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
A kekszből 4 darabot félreteszünk, a többit durvára vágjuk. A krémhez forgatjuk.
A kihűlt gyümölcsös ragut szétosztjuk 4 desszertes pohár aljában. Ráhalmozzuk a mascarponés krémet, a tetejét a félretett egész kekszekkel és a gyümölcsökkel díszítjük. Díszítés után rögtön tálaljuk.