Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Epres-zabos pohárdesszert

Húsvét után pont egy ilyen könnyed desszertre van szükségünk!

A kalács- és sonkahegyek után jól jön valami igazán könnyű desszert, olyan, mint például ez a pohárkrém. Persze ne csak eperszezonban készítsétek el, áfonyával, málnával vagy éppen szederrel is hasonlóan finom.

 

Hozzávalók (4 adaghoz):

A túrós réteghez:

1 dl habtejszín

20 dkg túró

15 dkg görög joghurt

2-3 evőkanál porcukor ízlés szerint

1 tasak vaníliás cukor

 

A zabos morzsához:

4 dkg zabpehely

2 dkg dió

1 dkg kókuszreszelék

1-2 evőkanál nádcukor

 

Az epres réteghez:

25 dkg eper

juharszirup ízlés szerint

mentalevelek a díszítéshez

 

Elkészítés:

A hideg habtejszínt habbá verjük. A túrót, a joghurtot és a kétféle cukrot késes aprítóban összetörjük, kikeverjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot.

A zabpelyhet a durvára tört dióval, a kókuszreszelékkel és a nádcukorral forró serpenyőbe szórjuk, majd zsiradék nélkül, kevergetve addig pirítjuk, amíg kiadja az illatát. Lehúzzuk a tűzről, és rögtön átöntjük egy másik edénybe.

Az epret megmossuk, felcikkezzük. Serpenyőbe szórjuk, ízlés szerint locsolunk hozzá juharszirupot, megpároljuk. Hagyjuk kihűlni.

A túrós, a zabos és az epres réteget felváltva poharakba kanalazzuk. Tálalásig hűtőbe tesszük, mentalevelekkel díszítjük.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!