Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Juhtúrós húsgolyók quinoasalátával

Hideg saláta töltött húsgolyókkal tálalva. Szerintünk ilyen egy tökéletes nyári ebéd vagy vacsora!

A quinoa jó tulajdonságait azt hiszem, már nem kell bemutatnom. Amellett, hogy rendkívül gazdag értékes tápanyagokban, még gluténmentes is. A húsgolyót nem kell túlvariálni, zsemlemorzsa nélkül is szuper lesz. A krémes juhtúrótól pedig szintet lép, annyira finom így! 

 

Hozzávalók (4 személyre): 

 

A salátához: 

20 dkg quinoa 

1 csokor (kb. 5 szál) újhagyma fehér része, plusz egy kevés a zsenge zöldjéből 

1 kis fej lila hagyma 

1 nagyobb kígyóuborka 

20 dkg koktélparadicsom 

1 kis csokor petrezselyem

1 citrom frissen facsart leve 

4 evőkanál extra szűz olívaolaj 

só 

 

A húsgolyókhoz: 

35 dkg darált sertéshús 

35 dkg darált marhahús 

só, őrölt fekete bors 

12 dkg krémes juhtúró 

kevés olaj a sütéshez 

 

Elkészítés: 

Előkészítjük a salátát. Ehhez a quinoát alaposan átöblítjük (így biztosan nem lesz kesernyés az íze), majd bő kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. Lehúzzuk a tűzről, lefedjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. 

Ezután hozzákeverjük az újhagyma felkarikázott fehér részét és némi felcsíkozott újhagymazöldet, a megpucolt, finomra aprított lila hagymát, a megmosott, kis kockákra vágott uborkát, a felcikkezett paradicsomot és a finomra aprított petrezselymet. Ráfacsarjuk a citrom levét, meglocsoljuk olívaolajjal és ízesítjük sóval. Összekeverjük, tálalásig hűtőbe tesszük. 

A húsgolyókhoz a kétféle darált húst összedolgozzuk, közben sóval és borssal ízesítjük. 12 részre osztjuk. Egy részt kilapítunk a tenyerünkben, teszünk a közepébe 1 dkg juhtúrót, összedolgozzuk, kissé ellapítjuk, megformázzuk. Hasonlóan elkészítjük a többit golyót is. Egy serpenyőben felhevítünk néhány evőkanál olajat. Erős lángon kérget sütünk a golyókra, majd átsütjük mindkét oldalukat. Papírtörlőre szedjük, majd a behűtött salátával tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Quesadilla babos salátával

Nyárra jöhet egy jó kis tex-mex vacsora?

Csirkés kenyérsaláta

Lehet könnyű ebéd, előétel, de húsok mellé is tálalhatjuk köretként.

Fűszeres vöröslencse virslis feltéttel

A vöröslencsét nem kell beáztatni, így igazán gyorsan elkészülhet az ebéd.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!