Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Töltött gombafejek

A nagy méretű gombafejek csak arra várnak, hogy jól megtöltsétek őket! Három különböző, húsos és húsmentes ötlet következik.

Kapros-juhtúrós gombafejek

Hozzávalók (4 darabhoz):

10 dkg krémes juhtúró

10 dkg túró

1 kis csokor kapor

só, őrölt fekete bors

4 nagy fej csiperkegomba

Előkészítés:

A juhtúrót kikeverjük a túróval (törjük át előtte, ha szükséges), a leszárazott, finomra aprított kaporral, valamint sóval és borssal.

A gombafejeket megtisztítjuk, tönkjüket kivágjuk. Megtöltjük a töltelékkel.

 

Spenótos-morzsás gombafejek

Hozzávalók (4 darabhoz):

1 evőkanál olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

fél kápiapaprika

6 dkg bébispenótlevél

só, őrölt fekete bors

reszelt szerecsendió

kb. 4 evőkanál zsemlemorzsa

4 nagy fej csiperkegomba

1 kis marék reszelt sajt

Előkészítés:

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megtisztított, felaprított fokhagymát párolni kezdjük rajta. Hozzáadjuk a megmosott, apró kockákra vágott kápiát.

Mikor a paprika már puhul, rátesszük a spenótleveleket, éppen csak megfonnyasztjuk, közben sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Végül hozzákeverjük a morzsát.

A gombafejeket megtisztítjuk, tönkjüket kivágjuk. Megtöltjük a töltelékkel, tetejükre reszelt sajtot szórunk.

 

Darált húsos-olajbogyós gombafejek

Hozzávalók (4 darabhoz):

1 evőkanál olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

2 szál újhagyma fehér része

20 dkg darált sertéshús

4 evőkanál paradicsompüré

4 dkg fekete olajbogyó

só, őrölt fekete bors

4 nagy fej csiperkegomba

4 dkg mozzarella sajt

Előkészítés:

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megtisztított, felaprított fokhagymát párolni kezdjük rajta. Hozzáadjuk a felkarikázott újhagymát, majd a darált húst. Fehéredésig pirítjuk.

Beletesszük a paradicsompürét és a lecsepegtetett, negyedekre vágott olajbogyókat, pár perc alatt összefőzzük.

A gombafejeket megtisztítjuk, tönkjüket kivágjuk. Megtöltjük a töltelékkel, tetejükre felkarikázott mozzarellát teszünk.

Sütés:

A gombafejeket sütőpapírral leterített sütőlemezre sorakoztatjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Nyári tésztasaláták

Akár piknikezni indultok, akár kerti partit rendeztek vagy éppen buliba vagytok hivatalosak, egy jó nagy doboz tésztasaláta nem hiányozhat a kosaratokból, táskátokból. Sőt ha nincs apropó, egy finom sült hús mellé akkor is szuper köret lehet!

Csirkés nachos tál

Nem csak meccsnézésekhez szuper jók ezek a nachos tálak, vendégváróként is remekül teljesítenek. Azt szeretem a legjobban, hogy előre összeállíthatók, és amikor megérkeznek a vendégek, elég csak gyorsan betolni őket a sütőbe.

Köles, bulgur, kuszkusz – ne csak mindig rizst tálalj!

A nyári grillezések idején nem muszáj mindig a hagyományos köretekhez ragaszkodnunk. A bulgur, a kuszkusz és a méltatlanul hanyagolt köles főszereplésével szuper köreteket készíthetünk. Ugye milyen sokoldalúak?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!