Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Ropogós polentakockák

Szuper snack csipsz helyett…
2019. July 10.

Hívhatjuk puliszkának, polentának, málénak és még ezer néven. Egy biztos: olcsó, könnyen, egész évben beszerezhető alapanyag, gyorsan elkészül, ráadásul édesen és sósan is fogyaszthatjuk. Ezúttal snack készült a kukoricadarából.

Hozzávalók

4-6 adaghoz
  • 6 dl tej
  • 15 dkg kukoricadara + a hempergetéshez

  • 5 dkg parmezán sajt
  • 1 kávéskanál fokhagyma-granulátum
  • kevés olívaolaj a sütéshez

Elkészítés

A tejet nagyobb lábasba öntjük, felforraljuk. Amikor forr, hozzáadjuk a kukoricadarát, majd megsózzuk. Lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük, közben hozzáadjuk a lereszelt parmezánt. 

A sűrű masszát közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és hagyjuk teljesen kihűlni, megdermedni. (Akkora tepsit válasszunk, hogy a massza kb. 1,5 cm magas legyen benne.)

A kihűlt polentát felkockázzuk. Egy zacskóban vagy zárható edényben összekeverünk egy kevés kukoricadarát némi sóval és a fokhagymaporral, majd részleteiben átforgatjuk benne a polentakockákat. Ezután egy serpenyőben, kevés felhevített olajon, rázogatva ropogósra sütjük. Tálalásig konyhai papírtörlőre szedjük. 

Az alapreceptet rengeteg módon variálhatjuk. Főzés közben magát a masszát is tovább fűszerezhetjük például zöldfűszerekkel, de a bundát is kedvünkre ízesíthetjük. Tej helyett megfőzhetjük vízben. 

Tetszőleges mártogatósokkal tálalhatjuk, paradicsomszósszal vagy fűszeres tejföllel egyaránt nagyon finom. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sült sárgabarackos fagyi

Sült sárgabarackos fagyi

Házi fagyi nélkül nincs nyár!
Bougatsa, a görög grízes lepény

Bougatsa, a görög grízes lepény

Ropogós réteslapok között krémes vaníliás-citromos krém, ráadásul elkészíteni is nagyon egyszerű.
Pármai padlizsán

Pármai padlizsán

Könnyű, húsmentes és nagyon nyári, érdemes miatta bekapcsolni a sütőt!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!