Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Juhtúrós csirkecombok tejfölben sütve

Szaftos, puha csirke ízletes juhtúróval töltve.
2019. szeptember 16.

Ha eddig azt gondoltátok, hogy a csirke unalmas, „semmi” íze, és emellett még az is tuti, hogy kiszárad a sütőben, akkor most bebizonyítom, hogy ez egyáltalán nincs így. Egyszerű alapanyagokból szaftos fogás, az egyik kedvencünk!

Hozzávalók

4 személyre
  • 4 nagyobb méretű csirke felsőcomb (bőrös)
  • só, őrölt fekete bors
  • 10 dkg juhtúró
  • kevés olaj
  • 1 nagy pohár tejföl (33 dkg-os kiszerelés)
  • 1 dl tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csapott evőkanál fűszerpaprika
  • 1 tojássárgája
  • A körethez:
  • 80 dkg kis szemű burgonya
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • só, őrölt fekete bors

Elkészítés

A csirkecombok mindkét oldalát sózzuk-borsozzuk, majd óvatosan 1-1 kanálnyi krémes juhtúrót töltünk a bőrük alá. Érdemes jól benyomkodni, hogy az elősütés során ne folyjon ki a töltelék. 

Egy serpenyőben felhevítünk kevés olajat, majd a csirkecombok mindkét oldalát erős lángon, fél-fél perc alatt elősütjük. A húsok alól a zsiradékot egy közepes méretű sütőtálba öntjük (kevés, de elegendő lesz), kikenjük ezzel a tálat, majd beleültetjük a négy combot. 

A tejfölt keverőtálba kanalazzuk, hozzáöntjük a tejet, sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a megpucolt fokhagymát. Elkeverjük benne a fűszerpaprikát és a tojássárgáját. A húsokra kanalazzuk, nyugodtan lepje el a krém a csirkék tetejét is! 

180 °C-ra előmelegített sütőben 45-50 percet sütjük. Én nem szoktam letakarni, de érdemes azért néhányszor ránézni a sütőtálra, ha esetleg kilóg a csirkecombok teteje, és nagyon pirulna a bőrük, dobjunk a tál tetejére egy darab alufóliát!

Ehhez a karakteres ételhez szerintem egyszerű köret passzol. Az alaposan megmosott burgonyát héjában, bő vízben megfőzzük. A kész krumplikat leszűrjük, megvárjuk, hogy kissé kihűljenek, majd felcikkezzük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megpucolt, feldarabolt vöröshagymát megdinszteljük rajta. Rátesszük a krumplicikkeket, hozzáreszeljük a megpucolt fokhagymagerezdeket, sózzuk, borsozzunk. Erős lángon, falapáttal forgatva összesütjük. 

A kész csirkecombokat a burgonyával tálaljuk, petrezselyemmel vagy snidlinggel díszíthetjük. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Laskagombás-szójaszószos tészta

Laskagombás-szójaszószos tészta

Gyors ebéd az ősz színeivel.
Padlizsános zakuszka

Padlizsános zakuszka

Egy falat nyár, egy falat ősz.
Omlós túrós-sajtos keksz

Omlós túrós-sajtos keksz

Gyorsan összeállítható, jól formázható, pihe-puha tészta. Uzsonnára vagy a suliba tökéletes lesz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Töltött kiflik uzsonnára

Ezt pakold a gyerekek uzsonnás dobozába!

Kapros-csirkés melegszendvics

Nincs időtök reggel? Semmi baj! Ezt a szendvicset este is előkészíthetitek.