Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Fűszervajas kukorica

Nem telhet el a nyár főtt kukorica nélkül!
2019. August 16.

Imádom a zsenge főtt kukoricát, el sem tudom képzelni, hogy ne készítsem el ebben az időszakban minimum hetente egyszer. Csak úgy egyszerűen, megsózva is szuper, de miért ne dobhatnánk fel izgalmas feltétekkel? Ezúttal fűszervajat készítettem hozzá. 

Hozzávalók

4 személyre
  • 4 cső zsenge kukorica
  • 10 dkg vaj
  • 5-6 ág kapor
  • fél kávéskanál tört csili vagy Cayenne-bors
  • fél kávéskanál fokhagymapor (vagy egy kis gerezd frissen lereszelt fokhagyma)
  • pár reszelés biocitromhéj

Elkészítés

A kukoricacsöveket megtisztítjuk. A levelek felével kibélelünk egy nagy méretű lábast, ráhelyezzük a csöveket, majd befedjük a maradék levéllel. Feltöltjük hideg vízzel, felforraljuk, majd lassú tűzön, gyöngyöztetve, fedő alatt, villával többször ellenőrizve puhára főzzük a kukoricát. A főzővizet ne sózzuk meg! 

Közben elkészítjük a fűszervajat. A puha vajat tálba tesszük, összekeverjük a leszárazott, finomra aprított kaporral, a csilivel, a fokhagymával, a citromhéjjal és ízlés szerinti mennyiségű sóval. Tálalásig hűtőbe tesszük, alufólia segítségével hengerré vagy téglalappá is formázhatjuk a vajat – ilyenkor érdemes rövid időre fagyasztóba tenni, hogy felvegye a kívánt formát. A főtt kukorica mellé tálaljuk.  

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Zöldségnuggets

Zöldségnuggets

Édesburgonya, cukkini és egy finom mártogatós. Kell ennél jobb snack?
Zabos-kókuszos morzsasüti

Zabos-kókuszos morzsasüti

Pikk-pakk összeállítható süti, és még azt sem kell megvárni, hogy kihűljön, hiszen langyosan a legfinomabb.
Pulykás-paradicsomos bulgur

Pulykás-paradicsomos bulgur

Könnyű, nyárias főétel, a krémes tojássárgája szuper jó rajta!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!