Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Viszlát, bő olaj! Ezeket az ételeket bátran sütheted sütőben is, ugyanolyan finomak lesznek

2020. March 2.

Imádod a klasszikus vasárnapi rántott húst? Vagy a bő olajban kisütött hasábburgonyát? Nem szeretnénk lebeszélni róla, de azért megsúgjuk, sütőben is elkészítheted, ráadásul jóval kevesebb olaj (vagy más zsiradék) szükséges hozzá. Mutatunk pár közkedvelt ételt, amelyek sütőben sütve sem rosszak. Sőt! 

 

Rántott hús 

Ha szárnyasból készítjük, válasszuk a zsírosabb fajtákat, azaz ne csirkemell, hanem például csirkecomb – akár csonttal, akár kicsontozva – kerüljön a tepsibe. Ha mégis a csirkemellet részesítjük előnyben, jó szolgálatot fog tenni pár óra pácolás. A pác lehet joghurtos-fokhagymás, mustáros vagy tejfölös-zöldfűszeres. Sertést sütnénk? A titok annyi, hogy ezúttal nem kell vékonyra klopfolnunk a húst. 

A panírozott húst sorakoztassuk sütőpapírral bélelt, olajjal vékonyan kikent tepsibe. Mérettől és vastagságtól függően a csirke 30-35 percet, a karaj 45-50 percet sül. Félidő után – amikor a panír már szépen tapad – érdemes megforgatni a húsokat. Kezdjünk 200 °C-on, majd mérsékeljük a sütés 1/3-ánál 180 °C-ra a hőmérsékletet. Ha szeretnénk pirítani, a sütés utolsó pár percében ismét magasabbra vehetjük a hőfokot. 

Mi legyen a panírban? A válasz egyszerű: valami extra ropogós hozzávaló! Jöhet a hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa hármas, de a morzsát cseréljük le durvább kenyérmorzsára (vagy pankóra), illetve vegyítsük kukoricapehellyel, durvára tört olajos magvakkal vagy zabpehellyel. A panírt a sütési idő felénél érdemes egyszer átkenni olajjal. De csak vékonyan, szilikonos ecset segítségével.

 

Rántott sajt 

Az olajszag elkerülésén túl azért érdemes vékonyan kiolajozott, sütőpapírral bélelt tepsiben sütni a bundázott sajtot, mert kisebb az esély arra, hogy kifolyjon. És ha megesik a „baj”, az sem akkora katasztrófa, hiszen a sütőpapírra került sajt finom és ehető, szemben azzal, ami az olajban végzi. 

Panírozzuk duplán: liszt-tojás-zsemlemorzsa, majd ismét tojás és zsemlemorzsa. 200 °C-on 30 perc alatt megsül, forgatni egyszer lehet a szeleteket, de nem feltétlenül muszáj. Az olajos ecsetelést ezúttal is ajánljuk. 

 

Sült burgonya 

Az egyszerűbb megoldások hívei vagyunk? A mirelit hasábburgonyák csomagolásán feltüntetik, hogy milyen módokon süthetők készre, szerencsére legtöbbször szerepel a sütő is. Fontos, hogy a burgonyahasábokat egy rétegben szétterítve helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. Addig süssük, amíg szépen megpuhulnak, közben lapáttal néha átforgathatjuk a darabokat, de vigyázzunk, hogy mindig csak egy réteg legyen a tepsiben. Így elkerülhetjük, hogy a krumpli sülés helyett párolódjon. 

Magunk készítenénk? Ne hagyjuk ki a ropogós héj élményét! Fontos, hogy sütni való burgonyát válasszunk. A héjat sikáljuk le alaposan, hámozni viszont nem kell a burgonyákat. Jöhetnek a finom fűszerek – paprika, zöldfűszerek, borskeverék –, illetve egy kevés olaj. Csorgassuk a cikkekre, és forgassuk alaposan össze. Törekedjünk arra, hogy a sütőpapíron csak egy rétegben legyenek a krumplidarabok, és lehetőleg a héjuk nézzen lefelé. Süssük puhára, ha szükséges, kevés olajat még spriccelhetünk a cikkekre. Csak a sütés végén sózzuk meg! 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!