Tudtad, hogy az éretlen zöld paradicsomot akár ki is ránthatod?
2021. September 8.Egyre kevesebb a napsütéses órák száma és egyre nehezebben érik be a paradicsom is. Aggodalomra azonban semmi ok, hisz az éretlen zöld paradicsomok is nagyon jól hasznosíthatóak. Hangsúlyozom, éretlenek, ezek a paradicsomok nem összekeverendőek azokkal a fajtákkal, amelyek érés után is zöldek maradnak (mint például a Green Zebra). Továbbá azért is fontos hangsúlyozni az éretlenséget, ugyanis ezekben a paradicsomokban olyan alkaloidok vannak, amelyek nagy mennyiségben már mérgezőek az ember számára. Ezért egyszerre csak kisebb mennyiséget fogyasszunk, ne több kg-ot. Sajnos a hőkezelés sem csökkenti jelentősen ezen alkaloidok mennyiségét, tehát tényleg érdemes odafigyelni a mennyiségre.
Természetesen leszedés után kisebb trükkökkel meg is érlelhetjük. Papírzacskóba vagy faládába téve tegyünk mellé néhány érett almát vagy akár banánt, a gyümölcsök etiléntartalma néhány hét alatt megérleli a paradicsomot is.
De ha konkrétan zölden szeretnénk hasznosítani, az első, ami mindenkinek eszébe jut, az a savanyítás. Többféle módon lehet savanyítani, akár úgy, mint a csemegeuborkát, vagy fel lehet használni hordós savanyúsághoz is más zöldségekkel együtt. Fűszerezést tekintve lehetünk bátrak. Nem csak a szokásos mustármag, babérlevél kombinációt bírja. Használhatunk fekete borsot, egész koriandermagot, egész köményt vagy római köményt is. Tehetünk mellé zöldfűszereket, tárkonyt, lestyánt, petrezselymet és kaprot is. No meg persze hagymát, fokhagymát, erős paprikát is. Erős savasságát érdemes kevés cukorral enyhíteni.
Savanyúságnak egyébként süthetjük is sütőben fűszerekkel és olívaolajjal. A hőkezelés során nem fog jelentősen veszíteni savanyúságából. Bármilyen furcsa elsőre, a szeleteket fűszerezés után be is panírozhatjuk és olajban kisüthetjük. A zsemlemorzsába keverhetünk egy adag parmezán sajtot is, megadja a kellő pikantériát hozzá. A zsemlemorzsa helyettesíthető kukoricaliszttel.
Népszerűek a különböző zöld paradicsom csatnik és lekvárok. Csatni készülhet cukorral vagy cukor nélkül is. Mindkettőhöz igen sok, az indiai konyhára jellemző fűszer, mint például római kömény, koriander, kurkuma, gyömbér, hagymafélék és chilipaprika szükséges. A lekvárok általában kevesebb fűszerrel készülnek, és a komolyabb cukormennyiséggel teszik még élvezhetőbbé a paradicsom fanyarságát.
Nem csak az indiai vonal működik, mexikói jellegű zöld salsát, azaz salsa verdét is készíthetünk belőle nachoshoz vagy egyéb mexikói ételekhez. A salsa verde alapja a zöld színű paradicsom (ha lehet, ne méregzöldet, hanem azért már az éréshez közelebb járó paradicsomot válasszunk) és a fűszerek, petrezselyem, koriander, hagymafélék.
Nem kell tehát megijedni, ha marad a kertben éretlen paradicsom, bátran hasznosítsuk, figyelve az egyszerre bevitt mennyiségre!