Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tökmag, a „zöld arany”

2020. October 20.

Tudtad, hogy Magyarországot a nagy tökmagolaj-termelők között tartják számon? Főként Vendvidéken és Mura-vidéken termelik a legtöbbet, ezeken a területeken nagy hagyománynak örvend.

A tököt már 6-8 ezer évvel ezelőtt is ismerték. A lopótök kivételével Amerikából származik, Európába, Ázsiába és Afrikába a spanyolok és a portugálok vitték be a 16. században. A termesztett tökök nagy része négy tökfajhoz tartozik. Elkülönült fajtái a laskatöknek nincsenek, a pézsmatöknek kevés, azonban az óriás-, illetve a spárgatöknek számtalan fajtája van.

A spárgatök fajtájához tartozik a cukkini, a csillagtök, a spagettitök, a patisszon, a takarmánytök és egyes dísztökök. Az óriástök fajtájához pedig a sütőtök, a pézsmatök és a fügelevelű tök. Rendszerezés szempontjából 18 faj és 1 hibrid faj van. 

A tökmagot sokfelé önállóan is fogyasztják, süteményekbe, salátákba szokták szórni pirítva, és tökmagolajat is készítenek belőle. Leginkább az Őrségben foglalkoznak a tök termelésével és a tökmagolaj előállításával. Nem véletlenül nevezik az Őrség „zöld aranyának” a tökmagolajat. Nemcsak finom, hanem rendkívül egészséges – persze, ha a megfelelő módon nyerik ki a vékony hártyás maghéjból az olajat, melyet hidegen sajtolnak.

A tökmagolaj őshazája Dél- és Közép-Amerika. A tökmagolajról korábbi cikkeimben már megosztottam néhány hasznos információt, melyeket ezen a linken, illetve itt is el tudsz olvasni. Néhány gondolat erejéig idézzük fel ismét, hogy milyen áldásos hatása van a tökmagolajnak egészségügyi szempontból!

 

Ezért egészséges

Ásványianyag-tartalma rendkívül magas. Férfiaknak remek választás prosztataproblémákra. Emellett számos vitamint is tartalmaz, mint pl. A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C-, D- és E-vitamin. Megtalálható benne kálium, kalcium, magnézium, foszfor, vas, cink, nátrium, mangán, réz és szelén is. Erősíti az immunrendszert, az érfalat rugalmassá teszi, tisztítja a vért. Segíti a zsírszövetek lebontását.

Harminc tökre vagy 2,5 kg tökmagra van szükség egyetlen liter tökmagolaj előállításához. Ausztriában és Szlovéniában állítják elő a legtöbb tökmagolajat, de érdekes, hogy főként Közép-Európában fogyasztják leginkább.

 

Konyhai felhasználás 

A tökmagolaj sötétbarna, aromás, igen viszkózus folyadék. Általában húsokhoz, salátákhoz használjuk, azonban azt kevesen tudják, hogy a tökmagolajat nem szabad felhevíteni 100 °C fölé, mert nemcsak a benne lévő értékes tápanyagok károsodhatnak, hanem keserű mellékízt is produkál.

Szeretném megosztani az egyik kedvenc salátaöntet receptemet: keverjünk össze egy rész tökmagolajat fél rész almaecettel. Ízesítsük ízlés szerint borssal, sóval, mustárral, mézzel és citromlével. Keverjük jól össze, és öntsük nyakon a kedvenc salátaleveleinket vele. Feledhetetlen ízélményben lesz részünk!

Hogy az őszi borongós napokon az egyik legkedveltebb forró leves se maradjon ki, ezért a megosztok Veled egy testet-lelket melengető krémleves receptet is, amely akár 30 perc alatt elkészülhet. A tökmagolaj szerintem a sütőtökkrémleves egyik elhagyhatatlan hozzávalója, már néhány csepp is egyedülálló ízt ad az ételnek. 

 

Sütőtök-krémleves tökmagolajjal

Hozzávalók (4 személyre):

60 dkg sütőtök

1 db leveskocka

10 dkg vaj

2 dl tejszín

1 dl narancslé

ízlés szerint kakukkfű, ételízesítő, bors, szerecsendió, tökmag, tökmagolaj

Elkészítés:

A tököt hámozzuk meg és magozzuk ki, vágjuk fel kockára, majd pirítsuk meg a vajon. Adjuk hozzá a leveskockát, öntsük fel 2 dl vízzel, és pároljuk addig, amíg a tök szétesik. Pürésítsük botmixerrel, és öntsük fel a narancslével. Fűszerezzük, keverjük bele a tejszínt, és adjunk hozzá még annyi vizet, hogy kb. 8 dl levest kapjunk. Várjuk meg, amíg felforr. Tálaljuk meglocsolva a tökmagolajjal és pirított tökmaggal.

Érdemes elkészíteni, hiszen a család apraja-nagyja örömét leli majd benne. Akkor is kitűnő választás, ha egy őszi estén szeretnénk kedvesünket meghódítani, kedveskedni neki, meglepni, ezzel a recepttel biztos nem nyúlunk mellé! 

Bátran használjuk a természet adta finomságokat, termeljük mi magunk meg a kertünkben! Én magam is ezt teszem, és a tökmagolajat is magam állítom elő vegyszer- és vegyszermaradék-mentesen.

Ha szakmai tanácsra, segítségre van szükséged, keress meg bátran az alábbi elérhetőségek egyikén!

Sipos József
Sipos Gazda, növényorvos
www.siposgazda.hu
[email protected]
+36 20 519 2745

Forrás: Csak a Nőknek Magazin 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!