Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Testünk építőkövei az aminosavak: eleget fogyasztasz belőlük?

2021. február 20.

A stressz, a fokozott szellemi és fizikai igénybevétel szervezetünk egészére kihatással van, hiszen rövid távon feszültek, idegesek leszünk, esetleg koncentrációs problémákkal találkozhatunk, hosszú távon pedig hamarabb kimerülnek energia- és ásványianyag-tartalékaink. Kiegyensúlyozott táplálkozással, a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavak bevitelével, valamint a megfelelő mennyiségű pihenéssel azonban gyorsan feltölthetjük raktárainkat. 

 

Az L-betűs aminosavak

Amikor a testi-lelki egészségről beszélünk, ritkán kerülnek szóba az aminosavak, pedig ezek a szerves vegyületek testünk építőkövei. A fehérjéket alkotó aminosavak a víz után az emberi izomzat és egyéb szövetek legnagyobb mennyiségben előforduló összetevői. Léteznek olyan aminosavak, amelyeket a szervezetünk csak bizonyos körülmények között képes létrehozni. Az egyik ilyen aminosav az L-arginin, amelynek legfontosabb feladata a nitrogén-oxid előállításának fokozása. Mivel a nitrogén-oxidnak többek között értágító hatása van, így az L-arginin javítja a vérkeringést, ezzel együtt pedig a sejtek oxigén-, tápanyag-, folyadék- és hormonellátását, illetve sérülések esetén gyorsítja a sebgyógyulást.

A másik ilyen tápanyag az acetil-L-karnitin, a sejtek anyagcseréjét segítő aminosav-származék. Pozitív hatással van az agyműködésre, serkenti a memóriát, segíti az élénk gondolkodást, csökkenti a fáradtság érzését. Mivel szerepe van a zsírbontás folyamatában, zsírégető hatást is tulajdonítanak neki, és étrendkiegészítőként is kapható. 

 

Hiányállapotot okozhat az edzés és a stressz

Bár az L-arginint és az acetil-L-karnitint a „belső konyhánk” azaz a szervezetünk előállítja, de ügyelnünk kell arra, hogy a fizikai vagy lelki eredetű stressz, intenzív edzés termelésüket csökkentheti, és így akár hiányállapot is kialakulhat. Ilyenkor külső bevitelről kell gondoskodni. Az acetil-L-karnitin elsősorban vörös húsokban található meg, az L-arginin természetes forrása a dió, a napraforgó, a barna rizs és a zab, de mindkét aminosav megtalálható pl. néhány jó minőségű energiaitalban is. A külső bevitel különösen fontos az aktív sportolóknál. Javasolt a pótlásuk továbbá olyan tevékenységnél is – legyen az munka vagy hobbi – amely hosszú ideig tartó, relatíve kis fizikai aktivitással jár, ugyanakkor folyamatos, erős koncentrációt igényel. Ilyen például az irodai munka vagy számítógépes játékok.

 

Forrás: Drive Me Baby

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.