Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Most fogd meg a karácsonyi plusz kilókat!

2020. December 11.

Sokan kezdenek őrült diétába január 1-jén, változó, hogy kinél meddig tart a lelkesedés. És még többen vannak úgy, akiknek a december a „mindent szabad” hava, hiszen januártól majd úgyis egészségtudatosan fognak élni. 

Egyik napról a másikra rettenetesen nehéz megváltoztatni a rossz szokásokat, és tegyük hozzá, hogy január 1-je az egészség szempontjából pont ugyanolyan nap, mint a mai. Miért ne kezdhetnénk már most bele a fokozatos életmódváltásba? 3 jó okunk van azok számára, akik idáig nem bátortalanodtak el, sőt! 

 

1. Nem mindegy, honnan indulunk 

Egy gyorsan felszívódó szénhidrátokon alapuló étrend alaposan „ugráltatja” a vércukorszintünket. És a rohanó életmód is, amikor nincs időnk rendesen enni, csak bekapunk egy kakaós csigát út közben. Ha decemberben reggelire is sütit eszünk, keserves lesz a januári átállás. A süti nem tilos, de a mértéktartás igenis szükséges! Első körben próbáljuk meg bevezetni életünkbe a rendszeres étkezést. Ez lehet napi 3, de akár 5 is, a lényeg, hogy közel azonos időben együnk, ezzel kordában tartva a vércukorszintünk ugrándozását. Emellett igyekezzünk az arányokra is figyelni, valamint a teljes kiőrlésű termékeket, a rostdús élelmiszereket és a sok folyadékot előtérbe helyezni. Így ha decemberben nem is fogyunk, a tényleges diétának már biztos alapokkal vághatunk neki. 

 

2. Most még kísérletezhetünk 

A legtöbb januári életmódváltó kísérlet a csalódás miatt dől dugába. Mert valljuk be, bármilyen egészséges is, elképzelhető, hogy egy-egy reformélelmiszer egyszerűen nem ízlik. Ha van olyan alapanyag, amit még nem kóstoltunk, de kipróbálásra érdemesnek tartjuk, szerezzük be, készítsük el. Lehet, hogy óriási kedvenc lesz! Ha pedig inkább a „futottak még” kategóriába soroljuk, bőven van időnk tovább kísérletezni. Így januárra meglesz a tuti listánk a kedvencekkel. 

 

3. Kialakul a rutin 

Az előző két pontból egyenesen következik, hogy a januári tényleges átállás már egyáltalán nem lesz nagy falat. Hiszen bevezettük a rendszerességet, a jó arányokra és a minőségi alapanyagokra helyeztük a hangsúlyt. Ha emellett egy óra mozgás is belefér a szabad levegőn (a tempós séta is tökéletes), bátran nekivághatunk a 2021-es tervek megvalósításának. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

10 tipp fogyókúrához – sztároktól

10 tipp fogyókúrához – sztároktól

Az A-listás celebeknek aztán érdemes mindig bombaformában lenni, ha nem akarnak dacolni a kellemetlen kommentekkel, és a pletykalapokkal.
A fogyókúra alatt se legyél éhes!

A fogyókúra alatt se legyél éhes!

Gökler Kriszti tanácsai segítenek ennek megvalósításában

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!