Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Szent Iván éjszakáján minden a tűz körül forog

2022. June 23.

Bár a nyári napforduló június 21-re esik, Szent Iván-éj ünnepét – csillagászati okokra visszavezethetően – két nappal később, június 23-ról 24-re virradóra tartják. Az ünnep pogány gyökerű, de a kereszténység is számon tartja, Keresztelő Szent Jánosra emlékeznek ilyenkor, ő az ünnepnap védőszentje. Érdekes a kapcsolódás: június Szent Iván hava, az Iván pedig a János név szláv eredetű formája.

 

Tipp: Ilyen a Midsommar, azaz a nyári napforduló ünnepe Svédországban 

 

Ezen a napon a fényt ünneplik, amely diadalmaskodott a sötétség felett. A fény és a világosság legfőbb szimbóluma a tűz, így nem csoda, hogy a legtöbb kapcsolódó népszokás a tüzet helyezi középpontba. Aki bűnbocsánatot szeretett volna nyerni Szent Jánostól, annak háromszor kellett átugornia a tüzet, de alapvetően ezen az éjszakán a tűz körül táncolt, énekelt az egész falu, lakóközösség. Köztük a hajadon lányok, ugyanis szerelemvarázsló hatást is tulajdonítottak tűznek: amikor kialudt, leheveredtek a legközelebbi kenderföldre. Amelyik lány után felegyenesedett a kender, az hamarosan férjez megy – tartották. 

Egészséget szintén reméltek az emberek a tűztől. Illatos növényeket, gyógynövényeket füstöltek a tűz felett, amelyekből később fürdőket, teákat, főzeteket készítettek. Sőt! Állítólag a mágikus éjszakán meztelenül begyűjtött növények még erősebb gyógyhatással bírtak. Hamujába pedig almát dobtak, ugyanis úgy vélték, hogy aki beleharap egy ilyen almába, az egész évben egészséges marad. 

 

Ezt már olvastad? 

Ma ünnepeljük Szent Iván éjszakáját. Készíts tűzrőlpattant ételeket az estére!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Miért selyemköntösben ünnepli Kim Kardashian és Pete Davidson a Valentin-napot?

Miért selyemköntösben ünnepli Kim Kardashian és Pete Davidson a Valentin-napot?

14 celeb-pár kap duplán luxus vegán holmit, egy állatvédő kampány jóvoltából.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!