Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Mit esznek az amerikaiak a Függetlenség Napján?

2020. July 4.

Amerikai filmekből és sorozatokból jól ismerhetjük a július 4-i kerti összejöveteleket. A Függetlenség Napján országszerte megemlékezéseket tartanak, az emberek tűzijátékokkal, nemzeti zászlók hadával és grillpartikkal ünnepelnek. Lássuk, mit ettek egykor, illetve mi ma a legnépszerűbb étel július 4-én! 

A régmúltban a keleti-parti lakosok egyáltalán nem BBQ-val, sokkal inkább egy tartalmas teknőslevessel ünnepelték meg a jeles napot. Ez volt a korszak legkedveltebb eledele, olyannyira, hogy az éttermek táblákon függesztették ki, hogy mely napszakban készítik frissen a levest. Az sem okozott gondot, ha otthon szeretett volna valaki nekiállni, hiszen az élelmiszerboltokban beszerezhető volt hozzá az összes szükséges hozzávaló. A fogás akkor kezdte elveszíteni a népszerűségét, amikor a teknősbéka-populáció megcsappant – vagy legalábbis felbukkantak az első vészjósló jelek. Manapság már a borjúhúsból készített hamis teknőslevest is csak a déli államokban kóstolhatjuk meg. 

A július 4-i grillezés szintén komoly múltra tekint vissza. Egyes politikusok már a XIX. század első felében szerveztek rendezvényeket a jeles nap alkalmából, pedig akkortájt még nem is tartották számon nemzeti ünnepként. Különösen a déli államok politikusai éltek eme kampányfogással, bizonyítván népük iránti elkötelezettségüket. A XX. századra a nagy, nyilvános rendezvények helyét átvették a szűkebb körben megtartott családi, baráti összejövetelek. 

Térjünk át a nap legkedveltebb ételeire, a hot dogra és a hamburgerre! A háziasított haszonállatok – mint a marha, a sertés és a csirke – a spanyol hódítókkal együtt érkeztek meg az Újvilágba. A korai időszakban még nem volt elterjedt a nagyüzemi állattartás, részben pont ennek volt köszönhető az egzotikusabb ételek elterjedése. Például a fent már említett teknőslevesé. Később, az ipar fejlődésével már elérhetővé váltak a ma is népszerű húsfélék. 

Amerika a bevándorlók országa, ahová mindenki vitte magával a saját nemzeti eledelét. Ezek egyvelegéből alakult ki az amerikai konyha, melynek számos ételére jellemző az egyszerűség és a könnyű elkészíthetőség. Így vált egyre elterjedtebbé a hamburger és a hot dog, és mivel szabadtűzön is könnyen elkészíthetők voltak, a július 4-i grillpartik legnépszerűbb ételeivé váltak. Ma már el sem képzelhető nélkülük egy hamisítatlan amerikai kerti buli. 

 

Forrás: Honest Cooking

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!