Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, fotókredit: Fantoly Márton

Petőfi Sándor rácáfolt a bort iszik és vizet prédikál elméletre

Imádta a töltött tojást és a rostélyost
2022. July 11.

A nagy íróink, költőink közül Petőfi Sándor alakja az egyik legismertebb. Forradalmár, nemzeti hős, sokaknak a nagybetűs költő. Életrajza és költészete szinte az általános műveltség része. Kevesen tudják azonban, hogy Petőfi mindössze 26 évet élt, ezalatt közel ezer verset írt, amiből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Az még kevésbé ismert, hogy milyen ember volt, mit szeretett például enni és inni. Petőfi ínyenc lett volna? Kiderül a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Petőfi 200 projektjének gyűjtéséből.

Bár számos versében ír ételről, italról, senki ne gondolja, hogy Petőfi Sándor ínyenc volt. Ennek egészen egyszerű oka van: nem volt rá pénze. Kutatások szerint még azon a bizonyos 1848-as március 15-i reggelen is az előző napi pékárut mártogatta a meleg tejbe. Hogy nem lett volna más a Pilvaxban? Dehogynem! Csak ez volt a legolcsóbb, és a költőnek mindössze erre futotta.

Pedig a kávéházban volt minden: kávé, csokoládé, kuglóf, kalács, sőt még deákkenyeret is árultak. Ezt a gyümölcsökkel, magvakkal gazdagított, édes süteményt ma már inkább püspökkenyér néven ismerjük, és bizony kevesen tudják róla, hogy Petőfi Sándor egyik kedvence volt. Ahogyan a rostélyos és a töltött tojás is, vagy a saját maga által főzött kukoricagombóc. Ez utóbbit akkoriban nemcsak levesbe tették, hanem mákba és morzsába is forgatták.

Reggelire is szerette a gulyást

A fent említett ételekből kiderül, hogy a Nemzeti dal szerzője az egyszerű ételek híve volt. A túrós tésztát és a gulyáslevest gyakran fogyasztotta, sőt a gulyást még reggelire is örömmel ette, ha épp volt.

Bár sok versében ír ételekről, nem mindig tette ezt fennkölt stílusban, inkább negatív jelzőként használta az ételeket. A helység kalapácsa című versében így ír: „Én kendet utálom, mint a kukorica-gölödint!” Kivételt talán csak a túrós tészta képviselt. Az Úti levelekben, Füzesabonyban 1847. május 13-án ezt írta: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.” De az Arany Jánoshoz írt versében még esküszik is a csuszára: „Esküszöm neked a túróstésztára, meg a pipámra!”

Petőfi-leves / Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, fotókredit: Fantoly Márton

Keresztapja” volt a székelykáposztának

Egy megosztó étel, a székelykáposzta is Petőfihez köthető – derül ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Petőfi200 projektjének gyűjtéséből. Az éteknek nincs közel a székelyekhez, hanem egy bizonyos Székely Józsefhez, aki Petőfi ügyvéd barátja volt. Ha lehet hinni az elbeszéléseknek, akkor, amikor egy alkalommal betértek egy fogadóba enni, már nem nagyon volt a konyhán semmi étel. Székely József azt kérte a kocsmárostól, hogy keverje nekik össze a maradékot, ez pedig a savanyúkáposzta-főzelék és a sertéspörkölt volt. Annyira ízlett neki, hogy mikor legközelebb mentek és rendeltek, már „Székely-káposztaként” emlegették a laktató fogást.

Petőfi az alkohollal sem ápolt különösebb barátságot. Nem ivott sem sört, bort is csak keveset, ellenben szerette a kávét. A legtöbb félreértés mámoros költeményeiből adódott, de mint kiderült, józanul is tudott borverset írni, nem kellett hozzá a hordó aljára néznie. Rá igaz lehet, hogy bort prédikált, de vizet ivott.

Meglepő, de egy vacsorájáról egészen pontos feljegyzés született. 1849. július 30-án bivalytejes és túrós puliszkát vacsorázott, ami annyira ízlett a költőnek, hogy a házigazda lányának, Vargha Rozáliának hosszú verset írt az emlékkönyvébe.

Marharostélyos / Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, fotókredit: Fantoly Márton

Tipp: Így süss gluténmentes Rákóczi túróst 

Petőfi 200 jövőre is

2022-ben és 2023-ban a költő kiemelt figyelmet kap Bács-Kiskun Megyében, hiszen a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan már eddig is, közel félszáz program valósult meg. A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény övezze a bicentenáriumot.

Kokárdadesszert / Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, fotókredit: Fantoly Márton

Ez is érdekelhet: 

Süteményekre írják magyar költők verseit

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!