Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Otthon nyaralunk! 3. rész – Te mit ettél idén nyáron? Mi az alábbiakból nem tudtunk eleget készíteni

2020. August 16.

Az idei év más, mint a többi: kevesebbet mozdulunk ki otthonról, és sokunk a hosszabb külföldi nyaralást is elhalasztotta jövőre – bízva abban, hogy addigra csillapodik a szinte az egész világot érintő vírushelyzet. Hiszem azonban, hogy messzi utazás nélkül is kikapcsolódhatunk, akár eddig ismeretlen magyar tájak felfedezésével, akár a saját otthonunk falai között. Nem kell hatalmas és költséges dolgokra gondolni, pár apró új rituálé, program is segíthet abban, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, és új élményekkel gazdagodjunk ezen a furcsa, felemás nyáron.

A sorozat első részében a kedvenc étkezésemről, a reggelizésről meséltem, illetve mutattam is pár olyat receptet, amelyet gyakran készítek itthon, nyári (hétvégi) reggelizésekhez kihagyhatatlanok. A második részben megmutattam, hogy melyek azok az apró rituálék, amelyek igazán meghozták számomra a hamisítatlan nyár érzését. Főszerepben a fűszerkertemmel! Most pedig számba veszem azokat az ételeket, amelyekből jó sokat (és még többet) készítettem az elmúlt időszakban. Senki ne gondoljon bonyolult dolgokra, imádok egyszerű, szezonális alapanyagokkal dolgozni. 

 

Lepényekből sosem elég… 

Szeretek tapas-vacsorákat készíteni. Nyugi, nincs szó órákon keresztül tartó főzőcskézésről: összevágok paradicsomot, uborkát, kínai kelt, megsózom, meglocsolom olívaolajjal, ezzel kész is a nagy tál saláta. Olajbogyókat, sajtokat, szalámit, kolbászt készítek ki kis tálkákba, összedobok egy gyors házi fűszervajat (sóval, borssal, citromhéjjal vagy fokhagymával, kaporral, snidlinggel) és jöhet az elmaradhatatlan serpenyős lepény. Forró serpenyőben sütöm, lehet zsiradék nélkül is vagy pici olívaolajjal. Melegen a legfinomabb, tunkolni ér! 

A lepény receptje ezen a linken található. 

 

Tésztasaláta 

A megunhatatlan nyári finomság. Készítem sok zöldséggel, sonkával, tejfölös-majonézes-mustáros öntettel, vagy épp különlegesebb összetevőkből. Önmagában vagy grillhúsok mellé is nagyon-nagyon jól passzol. 

A tésztasaláta receptje ezen a linken található. 

 

Padlizsánt padlizsánnal 

Bár szinte egész évben kapható, valljuk be, nyáron a legfinomabb a padlizsán. Faszén felett sütve, hmmm? El sem tudok képzelni jobbat. És hogy miért padlizsánt padlizsánnal? Nemcsak azért, mert gyakran készítem, hanem azért is, mert az alábbi receptben ajvárral sütöttem meg a padlizsánt. Az ajvár pedig padlizsánból (is) készül. Csoda, hogy harmonizálnak? 

A sült padlizsán receptje ezen a linken található. 

 

Tejes pite 

A süti, ami végigkíséri a nyarat. Először jöhet az eper, majd a málna, az áfonya vagy például az egres. A világ egyik legegyszerűbb és egyben legfinomabb sütije. Persze télen is szoktam sütni, általában aszalt szilvával. Vagy csak úgy magában, baracklekvárral tálalva. 

Az egreses tejes pite receptje ezen a linken található. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!