Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ó, az a csodás gyömbér!

Tudtad, hogy hányinger ellen is jó? Így használd fel!
2016. December 14.

A gyömbér nagyon közkedvelt az erjesztett ételek között, köszönhetően számos pozitív tulajdonságénak. Csökkenti a gyulladást, harcol a rákkal szemben, jó ötletnek tűnik bármihez párosítani. A gyömbér legfontosabb hatóanyaga a gingerol, ami rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású. A gyömbér kitűnően csökkenti a hányinger bármilyen formáját. A cukorbetegség kezelésében is bevált, és csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, és csökkenti a koleszterin szintet is.

Gyömbérital

Hozzávalók:

2 evőkanál friss, reszelt gyömbér

2 evőkanál cukor

½ csésze szűrt víz

befőttes üveg

Elkészítés:

Legyünk biztosak benne, hogy a víz szobahőmérsékletű. Így a cukor gyorsabban fog feloldódni, és a többi összetevő is könnyebben keveredik el. Egy zsebkendővel vagy papírtörlővel fedjük le, és befőttes gumival szorítsuk le. Nagyjából 24 óránként újra adjuk hozzá a fenti összetevőket. Ne hagyjunk ki semmit. Néha keverjük meg, hogy szellőzni tudjon. Egy idő után azt fogjuk tapasztalni, hogy elkezdenek buborékok fejlődni benne. Folyamatosan figyeljük, hogy nem nő-e valami az üvegben. A hétvégére el is készül a gyömbérital, amit egy pohár vízhez adagolva sokat tehetünk a gyomrunk nyugalmáért.

Erjesztett gyömbér

Hozzávalók:

friss gyömbér

1 evőkanál kurkuma

1 evőkanál tengeri só

citromlé, amennyi elfedi

 

Elkészítés:

15 percre áztassuk be a gyömbért, majd finoman kapargassuk le a héját. A felhasznált gyömbér mennyisége attól függ, hogy mekkora befőttes üveget használunk. Egy kisebb üveghez kb. egy tenyérnyi gyömbért használjunk. Nagyobb üveghez a kurkuma és só mennyiségét is arányosítani kell. Nyomjuk ki 5  citrom levét, amennyivel fel tudjuk önteni a gyömbért, és a gyömbéren kívül mindent keverjünk össze alaposan egy tálban. Az utolsó lépés, hogy ráöntjük a befőttes üvegben lévő gyömbérre a keveréket, és szorosan lezárjuk. Szobahőmérsékleten hagyjuk erjedni kb. 2 hétig. Bármilyen ételhez fogyaszthatjuk, de főzzük meg, hogy minden előnyös tulajdonságát meg tudjuk őrizni.

 

Az erjesztett ételek és a gyomor

Miután az erjesztett ételek számos fajta probiotikumot tartalmaznak, fogyasztásukkal jótékony baktériumokat tudunk az emésztőrendszerünkbe juttatni, támogatva ezzel a belek egészségét. Sokkal jobban működnek az emésztő enzimeink, így kevesebb táplálék-kiegészítőt, pl. vitamint kell szednünk. Számos probiotikum gyakorol kedvező hatást az immunrendszerünkre, segítve így az antitestek képződését, támogatva a szervezetet a betegségek elleni harcban.

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ezért igyunk gyömbérteát!

Ezért igyunk gyömbérteát!

A gyömbér ugyanis egy szuperélelmiszer. Gyulladáscsökkentő, emésztést segítő, immunerősítő.
Ananászos fügés gyömbéres chutney

Ananászos fügés gyömbéres chutney

A házi briós mellé kiváló!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!