Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Létezik olyan, hogy helyes vízivási mód?

Igen! Amellett, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot kell bevinnünk, az sem mindegy, hogyan iszunk.
2018. August 20.

Rossz módszer: evés közben

Ilyenkor a víz hígítja a gyomorban levő, az enzimműködéshez kellő sósavat, amely a bevitt tápanyag lebontásához fontos. Emellett ez puffadást, gázokat, így kellemetlenséget okoz. Ehelyett inkább evés előtt igyunk. Egy pohár víz minimálisan eltelíti a gyomrot, így kevesebb ételtől is érezzük a jóllakottságot. Evés előtt kb. 30 perccel mindig igyunk.

Rossz módszer: egy intenzív edzés közben

A szervezetnek elektrolitokra (pl.: káliumra és nátriumra) van szüksége, hogy megelőzze az izomgörcsöket. A túl sok víz oldja a szervezetben természetesen előforduló elektrolitokat. Ehelyett inkább sportitalokat, vagy izotóniás italokat fogyasszunk.

Jó módszer: reggel, ébredés után

A japánoknál hagyomány, hogy ébredés után megisznak egy pohár vizet. Szerintük ez segít fiatalon tartani a bőrt, sőt, a fogyást is támogatja – hiszen beindítja az anyagcserét. Többen citromot is adnak hozzá, mivel az javítja az emésztést.

Rossz módszer: állva

Ez ajurvédikus tanításon alapul (ez India több mint ötezer éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere), még egyetlen nyugati tanulmány sem bizonyította. A tan szerint, ha az emberek állnak, hajlamosak gyorsabban inni, mely által több oxigént visznek be. Ez szív- és tüdőbajokat okoz.

Jó módszer: amikor sötét a vizeletünk

Minél világosabb a vizeletünk, annál jobban hidratált a szervezetünk. Ha ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, sürgősen pótoljuk a folyadékot.

via: Delish

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A szép bőr titka a rendszeres vízfogyasztás

A szép bőr titka a rendszeres vízfogyasztás

Reese Witherspoon, amerikai színésznő a naptejre és a megfelelő mennyiségű, rendszeres vízfogyasztásra esküszik.
5 trükk, hogy több folyadékot vigyünk be

5 trükk, hogy több folyadékot vigyünk be

Vedd rá magad arra a napi 2-2,5 literre.
A vízivás mellett ezekkel jól hidratálódhatunk

A vízivás mellett ezekkel jól hidratálódhatunk

Alapjában véve nagyon fontos a hidratáltság (többek között a bőrünk és az agyunk is profitál belőle), nyáron pedig még inkább oda kell figyelni arra, hogy rendszeresen juttassunk folyadékot a szervezetünkbe. Néhány étel és ital megemelheti H2O-bevitelt, és olyan extra tápanyagot adnak, melyet az ízesített vizekből nem kapunk meg.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!