Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Mitől Buffalo a Buffalo csirkeszárny?

2019. May 30.

Meccsnézés, esti traccsparti vagy buli előtti-utáni-közbeni vacsi? Egy biztos, a csípős chiliszósszal sült, kéksajtos mártogatóssal tálalt Buffalo csirke mindegyik alkalomra tökéletes. Arra pedig, hogy éjszakai falatozásnak mennyire egészséges, most inkább ne térjünk ki…

Eszméletlen mennyiség fogy belőle a tengerentúlon, ami nem is csoda, hiszen annyira népszerű snack, hogy jóformán minden utcasarkon kapható. Amikor berobbant Európába, először talán furcsának hathatott, de valljuk be, ugyanolyan gyorsan rákattantunk mi is.

 

De miért Buffalo a Buffalo?

Talán az Észak-Amerikában őshonos bölényről nevezték el, amely angolul „buffalo”? Ki kell ábrándítanunk mindenkit, bizony semmi köze ehhez az állathoz, sokkal inkább kötődik egy Buffalo nevű településhez. A legenda szerint egy ottani bárban – egészen pontosan az Anchor Barban – találták fel a mára kultikus fogást. Ráadásul úgy, ahogy a legnépszerűbb ételekkel lenni szokott: teljesen véletlenül. Állítólag a hely tulajdonosa, Teressa Bellissimo egyszer véletlenül csirkeszárnyat rendelt más fajta csirkehús helyett, ám nem szerette volna, hogy kárba vesszen a tetemes mennyiség. Ezért inkább felhasználta, így jött létre a recept.

Természetesen az étel születéséről egy másik verzió is napvilágot látott, e szerint szerint Teressa fia éppen hazalátogatott az egyetemről – persze farkaséhesen. Valami éjszakai rágcsát szeretett volna  kikönyörögni hulla fáradt édesanyjától magának és a barátainak. Teressa megadta magát, de azért nem akart hosszasan bíbelődni a feladattal, így csak bedobott pár csirkeszárnyat a fritőzbe, majd addig locsolta csípős szósszal a kisült húsokat, amíg szinte ki sem látszottak alóla.

 

Mi a helyzet a zellerrel és kék sajttal?

A Buffalo csirkeszárny klasszikus körete a kéksajt és a zeller, ám nem tudjuk biztosan, hogy miért is ezeket választották a szárnyak mellé. Logikus magyarázat lehet, hogy a pokoli csípős szósszal bevont szárnyak után kell némi enyhülés a szánknak, ám a fenti történet alapján elképzelhető, hogy a magyarázat ennél jóval egyszerűbb. Például annyi, hogy Teressa ezeket a hozzávalókat találta éppen a hűtőjében.

 

És mi is pontosan a Buffalo szósz?

A Buffalo szósz lényege, hogy jó csípős, általában ecet, vaj, Worcestershire szósz és fűszerek meghatározott arányú keveréke. Nem csak csirkeszárnyakat vonnak be vele, hanem pizzához, húsgolyókhoz, kaszinótojáshoz, húskenyérhez, salátákhoz is adják, illetve mártást szintén készítenek belőle. Sőt…szappant is, de ennek már semmi köze a gasztronómiához.

 

Forrás: foodbeast

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!