Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Ezek a fűszerek nagyon jól állnak a sült csirkének

2019. May 27.

A csirke meglehetősen ízetlen szárnyas – mondják a fanyalgók, majd gyorsan el is könyvelik diétás fehérjeforrásnak ezt az alapanyagot. Más oldalról nézve viszont pont előnyünkre válhat, hogy semleges ízű hússal van dolgunk, hiszen így kedvünkre variálhatjuk az ízesítését. Cikkünkben 5 különböző fűszerezést mutatunk, amely kerülhet csirkemellre- vagy combra, ahogy csak szeretnénk. Egy közös van bennük: isteni finomak.

 

Citromos csirke

Kezeletlen héjú citromot keressünk a piacon, ez lesz az étel lelke. A csirkehúst sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg fokhagyma granulátummal, vagy dobáljunk néhány egész gerezd fokhagymát a tepsibe. Jöhet még mellé pár ág kakukkfű (remekül harmonizál a citrom savasságával), majd a húsokra pakoljuk rá az alaposan megmosott, felkarikázott citromokat. A csirkeszeletek alá nyugodtan tehetünk burgonyát is. A citrom savassága szépen fellazítja a hús rostjait, így extra puha lesz a végeredmény, a citrom pedig finom, üde ízt kölcsönöz az ételnek. Ideális nyári napokra.

 

Kapros-juhtúrós csirke

Egy falat nyár! A csirkemell vagy combfilé mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben, kevés felhevített olajon süssük oldalanként 2-2 percet. Közben morzsoljunk egy tálba egy adag juhtúrót. Keverjük össze leszárazott, finomra aprított kaporral, majd adjunk hozzá annyi tejfölt, hogy sűrű, de éppen kenhető keveréket kapjunk. És bár a citromot már az előző receptnél említettük, ezt a kombinációt sem fogja elrontani, ha hozzáreszelünk egy kevés biocitromhéjat. A masszát kenjük az elősütött húsra, majd forró sütőben süssük készre. Kovászos uborkával fogyasztva az igazi!

 

Legyen csípős!

Mázas, csípős és édes, ez az az étel, amit még azok is kedvelnek, akik önmagában ódzkodnak a csípőstől. 2 rész ketchupöt keverjük össze 1 rész mézzel, sóval, borssal, valamint chiliporral. Ez utóbbi ízlés szerint adagolandó, 4 evőkanál ketchup esetén 1 csapott teáskanállal érdemes hozzákeverni – majd megkóstolni. A csirkehúst ezután kenjük meg a páccal, és hagyjuk pihenni a hűtőben legalább 1-2 órán keresztül. Alufólia alatt süssük készre.

 

Szójaszósszal minden jobb!

Vagy ha nem is minden, a csirkehúsnak bizony jól áll. Keverjünk össze 2 rész szójaszószt 1 rész mézzel, reszeljünk hozzá egy gerezd fokhagymát és mogyorónyi friss gyömbért (4-5 evőkanál szójaszószhoz mért mennyiségek). Ha szeretjük a csípőset, pár csipet chilipor vagy néhány karika friss chili is adható hozzá. A húst pácoljuk be pár órára, majd alufólia alatt süssük meg a sütőben.

 

Telt ízvilág

Az alapunk nyugodtan lehet az egyik leggyakrabban használt pác hozzávaló, a natúr joghurt. 1 kis pohárhoz reszeljünk hozzá 1-2 gerezd fokhagymát és mogyorónyi friss gyömbért, majd keverjük simára 2 teáskanál curryporral, 1 teáskanál őrölt kurkumával, 1 kávéskanál őrölt római köménnyel, valamint sóval. Forgassuk bele a csirkeszeleteket, pácoljuk legalább 2-3 órán keresztül, majd süssük készre.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!