Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Miért ne tegyük a csokit a hűtőszekrénybe?

2021. September 16.

Mai modern világunkban igazán el vagyunk kényeztetve. Elég akár csak heti egyszer bevásárolni, és még a romlandó ételek is frissek és fogyaszthatóak maradnak a hűtőnkben. Vannak viszont kivételek, ilyen többek közt a csoki

A csokoládé eleve érzékeny a melegre, napsütés és némi meleg levegő hatására elveszíti a formáját, maszatolódik, olvad. Ám ha azt gondolnánk, hogy mindezt elkerülendő majd a hűtő lesz a megoldás, nagyot tévedünk. 

A hideg környezetben ugyanis a csokoládé ízének intenzitása csökken, így kizárólag akkor érdemes hűtőbe tennünk, ha közel 30 °C-os vagy annál melegebb helyen tudnánk tárolni. (Ami azért csak a legnagyobb nyári hőségben, légkondi nélkül szokott otthonainkban előfordulni.) Fontos az is, hogy a tárolás során a csokit ne érje se napfény, se pedig pára. A pára miatt érdemes –  ha már mindenképpen hűtőbe kell tennünk – egy légmentesen zárható dobozba helyeznünk a csokinkat. A légmentesség még azért is szerencsés, mert a csokoládéban található kakaóvaj nagyon jól magába képes szívni a hűtőben lévő többi étel ízét és illatát. 

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!