Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Mi lehet ez a 'barna vaj'-mánia?

Próbájuk ki, hátha rákapunk erre a karramellizálódott finomságra.
2021. December 28.

A könnyen elkészíthető barna vaj egyre több receptben jön velünk szembe, ám még azokon az ételeken is működni fog, amelyeket már régóta kedvelsz… És ez csak a kezdet! Ugyanis ha eddig nem barnítottál vajat, akkor még messze nem éltél eleget. Maga a tejtermék is lenyűgöző: gondoljunk csak a szeretnivalóan egyszerű vajaskenyérre vagy -kiflire, illetve a szószokat lágyító tulajdonságára, és persze a hússütési képességeire! Ám a barna változat meglepően más, és ha ráérzel az ízére ennek a pár perc alatt elkészíthető ínyencfalatnak, akkor sok minden meg fog változni a konyhádban. Egy olyan ragyogó, mély és leginkább dióra emlékeztető aromával gazdagodsz általa, mely segítségével szintet léphet a főzőcskézés otthon.
Hogy az eddigi ételeidből egy még jobb verzió készüljön, ahhoz először is egy serpenyő szükségeltetik, majd egy adag vaj, és körülbelül 5-7 percnyi időtartam. A ragacsos alapanyagot vágd kisebb kockákra: ezzel biztosítod azt, hogy nagyjából egyenletesen olvadjon és színesedjen a massza.

Ide kívánkozik: Barna vajas gnocchi spenóttal és fenyőmaggal

Még így az elején opálos és világos a vaj, mint amilyen általában lenni szokott. Addig melegítsd, amíg teljesen elolvad – ez nagyjából az első percben meg fog történni. Várd meg, amíg bugyborékolni kezd: ez annyit jelent, hogy a víz eltávozott belőle. Emiatt szokott köpködni az edényben lévő zsiradék. Ekkor már nem opálos, inkább sárgás színt ölt – most már folyamatosan kevergesd. Ha nagyon agresszíven köpködne, akkor a hőfokot vidd lejjebb – nagyjából még négy perc kell, hogy a folyamat befejeződjön. Nemsokára egy könnyedebb, habos formát ölt a serpenyő tartalma. A sárga anyag a tej száraz részeiből áll már csak, amelyek a folyadékban úszkálnak. Egy percen belül bekövetkezhet a barnulás, szóval ne lankadjunk: erőteljes, körkörös mozdulatokkal kavargassuk tovább.
Meg fog jelenni a kívánt sötétebb árnyalat, melyet átható illat is kísér. Mélysárgaként indul, és egy elképesztően finom, karamellás buké jelentkezik a vége felé. A tej szilárd részei jól észrevehetően aranyszínt öltenek, és ha megállnál ennél a drapp változatnál, akkor most vedd le a tűzről a forró folyadékot. Ám ha tovább mennél, és egy teltebb barnát szeretnél, abban az esetben keverd még egy plusz percig a masszát, amíg az apró darabok is halványbarnára váltanak.
Ha elérted a kívánt állapotot, és nem kockáztatnád, hogy leégjen a finomság, akkor mindenképp távolítsd el a tűzhelyről, illetve a lábasból is a barna vajat. Keress egy tűzálló tálat, hogy megőrizd az éppen elért karamellás ízeket. Ám egyből fel is használhatod a főzetet: sültekhez, grillhúshoz, tésztához, szószhoz vagy akár pirított tenger gyümölcseihez. Tízszer jobban fognak ízleni az eddigi kedvenceid is, ha felturbózod ezzel az extrával!

Kóstold meg ebben a formában is:

Vajjal jobb! Ne csak kenyérre kenjük, főzzünk is vele!

 

Perzsa
Forrás: bonappetit.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Nem is olyan rossz tápanyag a zsír

Nem is olyan rossz tápanyag a zsír

A „ha zsírosat eszel, zsíros leszel” mondás megingani látszik

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!