Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Meddig tárolható otthon a bacon? Így vehető észre, ha megromlott a hús

2022. March 28.

Könnyen előfordulhat, hogy egy nagybevásárlás alkalmával „elvétjük” a mennyiségeket, az (egyelőre) felesleges plusz pedig a hűtő mélyére kerül később majd jó lesz alapon. Mi a teendő akkor, ha a baconből vásároltuk túl magunkat? Hogyan és meddig tárolható a hús? Cikkünkben néhány hasznos információt olvashatsz arról, hogyan és mennyi ideig áll el a hűtőnkben.

A legfontosabb, hogy nézzük meg a csomagoláson feltüntetett szavatossági időt, ezt nem érdemes összekeverni a gyártás dátumával. Általában a boltba kerülésüktől számítva több hétig minden probléma nélkül elállnak a termékek a hűtőben, a Gierlinger Premium Bacon bontatlan csomagolásban pedig például kilencven napig – tudtuk meg Kovács Pétertől, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatójától. Ha már a csomagolásnál tartunk, mielőtt így vagy úgy a kocsinkba kerülne a termék, érdemes azt is megnézni a csomagoláson, hogy minél magasabb hústartalmú, lehetőség szerint ízfokozót és térfogatnövelőt nem tartalmazó márkát válasszunk, mint amilyenek a Gierlinger termékek is.

Miután a hűtőbe kerül

Miután hazaérkeztünk a bevásárlásból, a húst egyből tegyük a hűtőbe. Ha a bacon bontatlan állapotban kerül a helyére, a lejárati dátumáig minden gond nélkül eláll a hűtőben. Ha viszont már felbontottuk, hamarabb megromolhat, négy-öt nap után érdemes elfogyasztani a maradékot. Éppen ezért érdemes praktikusabb csomagolású bacont venni, ahol a húst több, külön nyitható részbe tették. A Gierlinger kínálatában például található olyan kiszerelésű szeletelt bacon, amit szét lehet választani kétszáz grammos egységekre. Ha csak az egyik felét bontjuk ki a csomagolásnak, úgy is jóllakhat egy-két személy, míg a másik kétszáz grammos részt bontatlanul visszatehetjük a hűtőbe. A meg nem nyitott csomag a fagyasztóba is tehető, ott hat-nyolc hónapig is eláll. Fontos megemlíteni, hogy az eltarthatóság idejét sok esetben nem tartósítószerek hozzáadásával, hanem a védőgázas csomagolással növelik.

Honnan tudjuk megállapítani, hogy megromlott a bacon?

Szerencsére többféleképpen is meg lehet mondani, ha a bacon már nem alkalmas a fogyasztásra. A leginkább magától értetődő, hogy a címkén jelzett szavatossági idő letelte után nem érdemes megenni a húst. Azonban már szemmel is fel lehet mérni, ha gond van a termékkel. Ha a bacon rózsaszínes árnyalata szürkéssé, barnásszürkéssé vált, esetleg már penészfoltokat is látunk rajta, azonnal dobjuk ki. Amennyiben a csomagolás kinyitása után kellemetlen, savanyú szag csapja meg az orrunkat, szintén a kukában a bacon helye. Tapintással is meg lehet állapítani, ehető állapotú-e még a baconünk. Ha a hús tapintásra nyálkás, nem ajánlatos megsütni, legjobb, ha kidobjuk.

Tipp: Baconnel is lehet diétázni?

Óvatosan a lejárt étellel

Ha úgy ítéljük, hogy a baconünk fogyasztásra alkalmatlan, azonnal dobjuk ki, ha lehetőségünk van rá. Egyből vigyük is le a szemetet a szeméttárolóba, vagy dobjuk ki a kukába. Fontos, hogy a lejárt húsból házi kedvencünknek sem adhatunk. Sajnos előfordulhat, hogy úgy ítéljük meg, bár már nem a legfrissebb a baconünk, mégis megkóstoljuk. A megromlott bacon elfogyasztása hányingerrel, hányással, gyomorfájással, hasmenéssel járhat, ebben az esetben ajánlott néhány napig visszafogott étrendet tartani, ha pedig a panaszok nem múlnak, forduljunk orvoshoz.

Ez is érdekelhet: 

Jó másnaposságra és egyháza is van – igen, ez a bacon!

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Bacont a desszertbe? Igen!

Bacont a desszertbe? Igen!

Édesség és bacon? Szokatlan, de ellenállhatatlan
Tudományos magyarázat arra, hogy miért imádjuk a bacont

Tudományos magyarázat arra, hogy miért imádjuk a bacont

Bacon a fürdőben, a hálóban és a gyógyszeres szekrényben?
Először kerül a magyar polcokra készre sült streaky bacon

Először kerül a magyar polcokra készre sült streaky bacon

Már nálunk is elérhető az amerikaiak kedvence!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!