Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Marináljuk-e egyáltalán a csirkehúst?

2020. August 13.

Elsőre furcsának tűnhet a címben feltett kérdés, pedig van létjogosultsága. Marinálni azért szoktunk, hogy a hús puhább, szaftosabb legyen, valamint jól magába szívja a fűszerek aromáját. A csirkével viszont érdekes a helyzet, hiszen valójában nem reagál úgy a marinádokra, mint más húsok, például a marha vagy a sertés. Hogy miért? Mutatjuk. 

 

A marinálástól nem lesz puhább a csirkehús

Az, hogy mennyire lesz puha vagy éppen rágós a csirkehús, kizárólag a sütés módján és idején múlik. 100 százalékban. A marinád savas komponense felel a többi hús megpuhulásáért, ám a csirke fehérjéjét kollagén veszi körbe, így a sav nem tudja a fehérjéket lebontani. Azaz nem is lesz puhább.

 

A marinálástól nem lesz szaftosabb a csirkehús

Az olajos komponens szintén nem jut be a csirkehúsba, hogy ott kifejtse jótékony hatását. Ennek oka a csirkehús igen magas víztartalma, és mint tudjuk, az olaj víztaszító hatású. Tegyük hozzá, hogy a víz sem jut bele a csirkehúsba, mivel már eleve nagyon sok vizet tartalmaz, és egyszerűen nem képes többet felvenni.

 

A fűszereket sem szívja magába

Ez már a két fenti pontból következik. Ha sem a sav, sem az olaj, sem pedig a víz nem szívódik be a húsba, akkor a bennük lévő fűszerek szintén kívül ragadnak. Ha mégis marináljuk a csirkénket, azzal csak annyira tudjuk fűszerezni, amennyire kívülről rátapad a fűszer a húsra. Ennél pedig sokkal hatékonyabb, ha a fűszerekkel szárazon bedörzsöljük a húst.

 

Forrás: the spruce Eats

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!