Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Lakberendezők szerint erre figyeljünk, ha konyhatervezésbe vagy konyhafelújításba fogunk

2020. May 2.

Egy konyha megtervezése vagy a meglévő felújítása nem olcsó mulatság. Ha egyszer belefogunk, záros határidőn szeretnénk letudni, aztán pedig élvezni a belefektetett pénz és a munka gyümölcsét. Nem pedig 1 évvel később elkezdeni javítgatni, átalakítani… Bármilyen csábítóak is a lakberendezési magazinok fotói, vegyük figyelembe főzési szokásainkat, és a szépség mellett mindenképpen törekedjünk a praktikumra. Jöjjön néhány megszívlelendő gondolat.

Merész színek

Az utóbbi években nagyon divatosak lettek a harsány színű konyhabútorok, például a magas fényű piros vagy kék előlapok, pultok. Ráadásul ezeket gyakran karakteres mintákkal is társítják. Érdemes figyelembe venni, hogy mindez valószínűleg csak múló trend, és 5-10 év múlva már valami újért fogunk rajongani. A természetes anyagok, visszafogott, természetes színek viszont örök időre szólnak!

Padló, fából?

Akármennyire is szép a fa vagy igényes laminált parketta a konyhában, gondoljunk csak bele, hogy az elkerülhetetlenül lecsepegtetett víz – nem is beszélve a többi konyhai alapanyagról – mennyire tönkre fogja tenni egy idő múlva. A járólap sokkal egyszerűbben tisztítható. Ne sajnáljunk plusz pár 1000 forintot a jobb minőségre, így kevésbé fog sérülni a lap a leejtett tárgyaktól.

Legyen egy jó elszívónk

Ha a konyhánkban nem csupán 1-1 melegszendvics vagy smoothie készül, hanem komolyabb fogásokat is főzünk, akkor mindenképpen szerezzünk be egy jó erős elszívót. A nagyobb teljesítményűek valóban hasznosak, és segítenek megelőzni a zsírréteg lerakódását a konyhapulton, vagy amerikai konyhás nappali esetén az egész helyiségben.

Öntapadós tapéták, matricák

Olcsó, gyors, egyszerű, illetve első látásra esztétikus megoldásnak tűnnek, de azért mégiscsak falra felragasztott műanyagról beszélünk. A ragasztót mindenképpen ki fogja kezdeni a pára, víz és a hideg-meleg hőmérséklet váltakozása. Átmeneti megoldásnak jó, de pénzt és időt spórolunk, ha rögtön csempében vagy fali panelekben gondolkozunk.

Metrócsempék

Nagyon-nagyon szépek, tudjuk! A metrócsempék és a kis méretű egyéb csempék is. Viszont a sok él és fugázott felület kiváló lehetőséget biztosít a szennyeződések lerakódására. Jól gondoljuk meg, hogy mennyit főzünk, illetve van-e kedvünk sokat takarítani. Ha mindenképpen díszítenénk ilyen csempékkel a konyhánk, tegyük egy különálló falfelületre, távol a tűzhelytől, a sütőtől és a mosogatótól.

Szükségtelen konyhai gépek

Nagyon menőn néz ki egy fal két sütővel és mikróval, esetleg beépített kávéfőzővel, de tegyük a szívünkre a kezünket: kihasználnánk? Valóban szükségünk van ezekre? Sok esetben még a mosogatógépet sem kapcsoljuk be hetekig. Csak azt vegyük meg, amire feltétlenül szükségünk van!

Forrás: the kitchn

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Higiénikus a konyhád? A koronavírusos időszakban a tisztaság fontosabb, mint valaha

Higiénikus a konyhád? A koronavírusos időszakban a tisztaság fontosabb, mint valaha

A megfelelő konyhai higiénia csökkenti a fertőzés kockázatát.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!