Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

A konyhának is jár a tavaszi felfrissülés

2020. March 16.

Tavasszal mindnyájan vágyunk egy kis megújulásra. És ha úgyis szeretünk sütni-főzni, miért ne kezdhetnénk a lakásunk felfrissítését a kedvenc helyiségünkkel, a konyhával. 

Nem kell költséges bútorvásárlásra gondolni, sőt még a burkolatok cseréjére sem biztatunk senkit, sokkal apróbb változtatások is elegendőek ahhoz, hogy úgy érezzük, szinte új konyhába lépünk be reggelente. 

 

Kezdjük az alapokkal! Bár ahogy említettük, a burkolatok ezúttal maradnak, egy-két tubus fugafesték csodákra képes. Egyszerű a használata: mint egy cipőpasztát, úgy visszük fel a beszíneződött, elöregedett fugára, majd a felesleget egyszerűen letöröljük. Gyorsan lehet vele haladni – mi személyesen kipróbáltuk –, az eredmény pedig rendkívül látványos. 

 

Törjük meg az egyhangúságot felragasztható, mosható, áttörölhető csempematricákkal! Az öntapadós dekorációt hihetetlenül egyszerű felvinni, és ha meguntuk, lecserélni sem ördöngösség. Kedvenceink a cementlap mintázatúak, ezek mind a modern, mind pedig a rusztikus enteriőrökhöz is passzolnak. 

 

Fotó: 123 RF

A lakástextilek évszakonkénti váltogatása a konyhában is jó ötlet. Tegyük el a télies színű székpárnákat, terítőket, helyükre jöhetnek az üde, tavaszias pasztell árnyalatok. Hasonló a helyzet a tányér- és poháralátétekkel, ezeket aztán tényleg roppant egyszerű cserélgetni. Sőt! A függöny és a konyharuhák is nyugodtan pompázhatnak tavaszi árnyalatokban. 

 

Fotó: 123 RF

Csempésszük be a természetet a konyhánkba! A friss, élő zöld a lakás valamennyi pontját feldobja. A konyhában pedig különösen könnyű a dolgunk, hiszen elég pár cserepes fűszernövényt kitenni az ablakpárkányra. Válasszuk azokat, amelyeket jól tudunk hasznosítani a mindennapokban, ilyen például a bazsalikom, a rozmaring, a menta, a kakukkfű, a snidling vagy a petrezselyem. 

 

Végül, de nem utolsósorban, fordítsunk egy kis figyelmet az étkészletekre, evőeszközökre is. Színes nyelű kanalak, villák és kések, pár élénk árnyalatú üvegpohár vagy egy szett színes tányér is garantáltan feldobja a hétköznapokat. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!