Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Így süt kacsát Gordon Ramsay

2020. November 10.

Nem állítjuk, hogy Gordon Ramsay találta volna fel ezt a technikát, de az biztos, hogy érdemes megfogadnunk tanácsát. Akármit is gondolunk személyéről, egy tuti, sütni-főzni nagyon tud.

Azoknak, akik nem szoktak kacsát készíteni, jöjjön két mondat gyorstalpaló: a kacsahús állaga, íze és színe valahol félúton van a csirke és a vörös húsok között. Textúrája egységes és puha, de színe, valamint íze erősebb egy sima csirkemellnél, emellett meglehetősen zsíros is.

A sztárséf első lépésként sózza és borsozza a bőrös kacsamellet. A kacsa bőre kissé ki fog száradni a sótól, ezért sütéskor ropogósabb lesz. Ramsay a kacsát olaj (és más zsiradék) nélkül hideg serpenyőbe teszi, majd így kezdi sütni. A kacsa bőréből több zsír szabadul fel, mintha rögtön meleg serpenyőbe helyezné, és ez a zsír egyfajta burkot képez a hús körül. Sütés közben csak egyszer fordítja meg a húst, amikor annak már szép ropogós, barna a héja.

Ezután az egész serpenyő kacsástól, zsiradékostól bekerül a sütőbe 90 fokra, a sütés ott fejeződik be. Ramsay 6-8 perc után erősen megszúrja a húst, hogy ellenőrizze, készen van-e már. Ha jó – tehát kívül megsült, belül rózsaszín –, akkor csak kis ellenállást fog tanúsítani a hús a szúrásra, de még elég ruganyos lesz. Amennyiben elkészült, a séf nem vágja fel rögtön, hanem pihenteti, ahogyan azt kell. Tálaláshoz a vastag szeletekre vágást javasolja, a megmaradt kacsazsírt pedig megőrzi későbbi felhasználásra, például burgonya sütéséhez. 

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!