Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Így nem fog gyorsan bepuhulni a rántott hús bundája

2022. November 21.

A rántott hús rajongótábora óriási! Az elkészítése viszont nem annyira egyszerű, mint elsőre gondolnánk, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a tökéletes bunda bizony igényel némi odafigyelést. A panírnak elég vastagnak kell lennie, ha kellően ropogós eredményt szeretnénk, de a túl vastag sem jó, hiszen akkor megsülve kemény lesz. Azt is el kell találni, hogy mikor van az a pont, amikor a hús már átsült, de még nem száradt ki. És akkor az egyik legfontosabbról még nem beszéltünk: sütés után kötelező a pihentetés, hiába lenne csábító azonnal beleharapni az aranybarna finomságba. 

 

Tipp: Honnan ered a Buffalo csirkeszárny neve?

 

A pihentetés fontossága valamennyi panírozott húsra érvényes. Tévhit, hogy a panír sütés után szinte azonnal bepuhul, ez ugyanis csak akkor következik be, ha az olajból kiszedett húst konyhai papírtörlőre tesszük. Ennek hatására a külseje meggőzölődik, azaz menthetetlenül puhulni kezd. Sokkal jobb megoldás rácsot tenni egy sütőlemezre vagy vágódeszkára, és arra kiszedni a bundázott húst a papírtörlőt mellőzve. Ha így teszünk, nyugodtan várhatunk egy kis időt fogyasztás előtt. Ez a kis pihentetési idő hozzájárul ahhoz, hogy a hús leve el tudjon oszlani, pont úgy, ahogy a sütőben sült húsok esetében is. Így sokkal ízletesebb és szaftosabb lesz, amikor beleharapunk.

 

Forrás: mashed

 

Ezt már olvastad? 

Csirke nuggets az űrben! Igen, jól olvastad: egy brit szupermarket valóban fellőtte!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!