Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Csirke nuggets az űrben! Igen, jól olvastad: egy brit szupermarket valóban fellőtte!

2021. August 21.

Sok furcsa dolgot fellőttünk már az űrbe, például sütitésztát, 23 millió dolláros vécét, sörélesztőt, ez utóbbi egyébként szépen vissza is jött, és a belőle készült sör megvásárolható. A nugget(s) azonban talán az első alkalom, hogy gyorskaja emelkedett ilyen magasságokba.

A The Irish News szerint a brit Iceland Foods szupermarketlánc (melynek egyébként a világon semmi köze nincs Izlandhoz) 2020. október 13-án lőtt ki egy csirkefalatot az űrbe, hogy ezzel ünnepelje meg az 50. születésnapját. Ekkor már javában tartottak a vírushelyzet miatti lezárások az Egyesült Királyságban is, így nem tarthattak rendezvényeket, ezért döntöttek a furcsa születésnapi esemény mellett.

A lánc a Sent Into Space nevű magáncéget bízta meg a feladat végrehajtásával. A sült csirkefalat először Wales egy elhagyatott részére utazott, ahonnan ballonon bocsájtották fel több mint 33 kilométeres magasságba. Ha szigorúan nézzük, ez mondjuk még nem a hivatalosan elfogadott világűr, az ugyanis 100 kilométeres magasságban kezdődik. Oda viszont már rakéta kellene, amely jelentősen megdrágította volna a szülinapi performanszot. Végül egy órát lebegett a magasban, majd ejtőernyő segítségével visszatért. Egy kis videókamera is elkísérte a falatkát, mutatunk egy rövid felvételt abból, amit az utazás közben rögzített.

 

Forrás: Food & Wine

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!