Nálam sem történt ez máshogy, hiszen az életmódváltásom elsődleges célja abszolút a fogyás volt, hogy végre ne érezzem magam kövérnek. Szerencsére nem próbálkoztam divatdiétákkal és őrült fogyókúrákkal, már rögtön az első komolyabb próbálkozásomnál úgy gondoltam, a tartós siker komplex életmódváltást igényel. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy azóta sem tértem vissza a régi szokásaimhoz, na meg annak, hogy az új külsőm valóban plusz önbizalmad adott. De nem rögtön.. És ez az az oldal, amiről nem sokan beszélnek. Lefogyni, megváltoztatni az addig utált külsőnket, majd hallani mások gratulációját, elismerő szavait, mind nagyon jó érzés. De vajon saját magunknak is ennyire egyszerű és gyors megbarátkozni a változásokkal?

Tapasztalataim szerint egyáltalán nem. Miután éveket, akár az egész addigi életünket túlsúlyosként éltük le, az önbizalomhiány és az állandó elégedetlenség sokszor olyan súlyos lelki nyomokat ejt, hogy egyszerűen nem tudjuk reálisan látni önmagunkat. A saját példámnál maradva, én 15 kilogrammtól szabadultam meg kb. fél év leforgása alatt. Nagyon sok visszajelzést kaptam a családomtól, barátaimtól, melyek mind nagyon jól estek. Egyik pillanatban még el is hittem nekik, hogy milyen szuperül nézek ki, azonban az esetek többségében továbbra is méregetően tekintettem magamra és csak azt láttam, hogy honnan kellene még fogynom, hol lehetnék még formásabb. Egyszerűen a belső önképem nem akart a testemmel együtt változni, hanem lelkileg ugyanúgy megmaradtam az a kövér kislány, akit mindig utolsónak választottak tesi órán a kidobósnál.

Mi jelenthet ilyenkor megoldást? A közeli ismerősök támogatása továbbra is nagyon fontos, mert még ha nem is rögtön, elsőre, sokadig hallásra már talán elkezdünk hinni nekik. Ezen kívül érdemes több módon is követni a fejlődésünket. Egyrészt számszerűen, például a centiméterekre hagyatkozva, hetente vagy havonta mérve magunkat, másrészt fotókkal. Készítsünk rendszeresen képeket ugyanolyan pozícióban, ugyanabban a ruhában, és figyeljük magunkat külső szemmel. Így valósághűbben értékelhetjük saját fejlődésünket, mintha csak a tükörképünkre hagyatkoznánk. De ami a legfontosabb, próbáljuk meg folyamatosan tudatosítani magunkban, hogy már nem vagyunk ugyanazok az emberek. Nem fog egyik pillanatról a másikra menni, de nagyon fontos elhinni magunkról, hiszen nem hagyhatjuk, hogy egy korábbi megbélyegzés határozza meg az egész életünket.