Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ezeket a gluténmentes sütési hibákat követjük el leggyakrabban

Még a profiknál is előfordulhat ezek közül néhány
2017. augusztus 3.

Ahogy a fehérliszt kikerül a képből, már nem olyan könnyű szuper tortát készíteni. A végeredmény egy száraz állagú, ízetlen valami lehet, ha nem figyelünk oda.

Hiba #1: Nem kerültük el a szennyeződéseket

Aki lisztérzékeny, annak egy szemcsényi glitén is elég ahhoz, hogy gyomorbántalmai legyenek. Tartsuk egymástól távol a glutént tartalmazó és a mentes alapanyagaokat.

Hiba #2: Egy féle gluténmentes lisztet használtunk

A különböző lisztek, különböző módon viselkednek, így szinte lehetetlen a fehér liszt texturáját és állagát imitálni. Használjunk kevert lisztet.

Hiba #3: Kihagytuk a sűrítőt

Drágák, de megéri rájuk költeni, ugyanis kellenek a sütikbe – még kis mennyiségben is fontos alapanyagok. Ettől a kötőanyagtól tartják meg a gluténmentes sütik a szerkezetüket.

Hiba #4: Kihagytuk a keményítőt

Kellenek, hogy könnyű, levegős textúrájú süteményt kapjunk. A keményítőknek általában semmilyen tápanyagtartalma nincs, így érthető, ha helyettesíteni szeretnénk, de ne tegyük.

Hiba #5: Megpróbáltuk helyettesíteni a tojást

Nem lehetetlen a tojásmentes sütés sem, de nem mindig könnyű. A benne levő fehérje adja a sütik szerkezetét, és ettől emelkednek meg. Ha tojásmentes sütit akarunk, keressünk rá speciális receptet, főleg kezdőként ne próbálkozzunk öncélúan.

Hiba #6: Túl magas fokozaton sütöttünk

A gluténmentes süteményeknek több idő kell, hisz hamar barnulnak, de több időre van szükségük, hogy átsüljenek.  Általában a normális sütihez képest 25 fokkal alcsonyabban és 15 percig tovább kell sütni a gluténmenteseket.

Hiba #7: Túl sokáig sütöttük

Ez kiszáradáshoz vezethet. Ilyen esetben is érdemes megtenni a fogpiszkáló tesztet, viszont ha még van egy-két darabka a piszkán, az nem baj, hanem pont jó.

forrás: prevention.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gluténmentes tahini brownie

Gluténmentes tahini brownie

Nyugi, csoki azért van benne
Gluténmentes linzer

Gluténmentes linzer

A linzer egy örök klasszikus aprósütemény, amit rizslisztből elkészítve gluténmentesen és cukormentesen egészségesebb formában is megsüthetünk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Túrós-mustáros csavart rúd

Hétvégére vagy akár a gyereknapi bulira?

Harcsaburger

Kaporral és olajbogyós szósszal, finom harcsafiléből.

Sós rétesszendvicsek

Klasszikus szendvics helyett jöhet rétes uzsonnára?