Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Home of the Pie

Belevaló pitetöltelékek

2020. november 5.

Az előző cikkekben megbeszéltük a tökéletes pitetészta titkait, illetve azt is, hogy milyen a jó sütőforma, és miként lesz ropogós a tésztád.

Fotó: Home of the Pie

Beszéljünk most kicsit a pitetöltelékekről!

Két részre bonthatjuk ezeket: vannak olyan töltelékek, melyek a tésztával együtt sülnek készre, más töltelékeket viszont nem szükséges sütni.

Kezdjük azokkal, amelyeket sütni kell. A félig elősütött tésztádba kell beleöntened a szintén megfőzött tölteléket. Részemről nem vált be, ha a gyümölcsöt csak összekeverem nyersen cukorral, étkezési keményítővel, mert nem tudom, hogy a sülés során mennyi levet ereszt a gyümölcs, és eláztatja-e a tésztát vagy sem. Minden esetben felfőzöm a tölteléket, és nem véletlen használtam a „fel” nem a „meg” kötőszócskákat. Nem az a célom, hogy lekvárt készítsek, éppen egyet rottyan, aztán már keverem is bele az étkezési keményítőt, aztán lezárom, és mehet bele a búzadara. Ez az elegy kerül majd a tésztára.

Levesesebb gyümölcsöknél több búzadarát vesz fel – például málna, eper-rebarbara, áfonya, szeder, fekete ribizli, meggy – a keményebbeknél elég kevesebb, ilyen a körte, a birsalma, az alma, a szilva, a sárgabarack. A sütőtöknél pedig például egyáltalán nem kell bele, ezt is használhatod.

Ahol készre sütjük a tésztát, ott általában ki kell hűteni, mielőtt belekerül a töltelék, ilyen például a főzött csoki- vagy vaníliakrém, a citromkrém, vagy a Rákóczi túrós pite, hiszen nem lenne jó, ha megolvadna a túró, vagy épp nem dermedne meg a vajas rész. Tölthetsz bele mousse-os tölteléket is – szintén a hideg tésztába – akár habzsákból kinyomva, de most karácsonykor mákos gubát is pakolhatsz bele, rá pedig vaníliakrémet és habcsókot.

Remélem, ezután Neked is sikerül majd, de ha segítségre lenne szükséged, vagy kérdésed adódna, keress bizalommal a Facebookon és az Instagramon.

Fotó: Home of the Pie

A következő cikkben a pite tetejéről és díszítéséről lesz szó.

A cikk szerzőjéről:

NapSütés!

Kerek Brigi vagyok, a Home of the Pie megálmodója. Azt vettem a fejembe, hogy megtanítalak ennek az egyszerű, sok variációs lehetőséget rejtő süteménynek az elkészítésére. Talán most kezdted, talán már egy ideje sütsz, valahogy mégsem sikerül úgy elkészíteni a süteményt, ahogy a recept fotója mutatja, az okát pedig nem tudod.

A sütés kémia. És fizika. Stílusok, ízek, formák végtelen lehetőségei. A legfontosabb viszont, hogy szívből, szeretettel tedd, stressz nélkül.

Próbálom minden eddigi tudásom átadni Neked, hogy otthoni körülmények között is csodás pitéket tudj készíteni. Imádok elmerülni a textúrákban, tejesen kikapcsol az alkotás öröme. Egyszerű alapanyagok és eszközök, kevés mosogatnivaló, csak Te kellesz hozzá és a lelkesedésed! Ígérem, hogy bátran neki mersz majd állni, legyél akár kezdő, akár haladó.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Miért nem sikerül úgy megsütnöm a süteményt, ahogyan a receptben látom a képen?

Miért nem sikerül úgy megsütnöm a süteményt, ahogyan a receptben látom a képen?

Vendégszerzőnk, Kerek Brigi, a Home of the Pie megálmodója elárulja.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.