Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Húsvéti tojásos brunch

A ráérős húsvéti délelőttökön csapjatok brunch-ot a családdal vagy a barátokkal. És mivel a tojás ilyenkor szinte „kötelező” a sonka mellé, készítsétek el minél többféleképpen!

Tojássaláta sült retekkel

Hozzávalók (4 személyre):

1 evőkanál vaj

4 db zsenge hónapos retek

só, őrölt fekete bors

pár facsarás citromlé

1,5 dl tejföl

0,5 dl majonéz

reszelt torma ízlés szerint

fél fej lila hagyma

1/4 marék gyöngyhagyma (savanyúság)

1 nagyobb kápiaparika

fél kígyóuborka

4 db főtt tojás

Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd rádobjuk a megmosott, megtisztított, felcikkezett retket. Sóval, borssal fűszerezzük, hozzáadjuk a citromlevet, és kevergetve átsütjük. Akkor jó, ha a belseje már kissé puha. Félretesszük hűlni.

Nagyobb keverőtálba tesszük a tejfölt, hozzáadjuk a majonézt, a tormát, a felaprított lila hagymát, a kihűlt sült retket, a felezett gyöngyhagymát, valamint a megmosott, felkockázott kápiát és uborkát. Megsózzuk, megkóstoljuk, ha szükséges, még adunk hozzá tormát.

Óvatosan hozzákeverjük a megpucolt, feldarabolt főtt tojást, tálalásig hűtőbe tesszük.

 

Csicseriborsós tojáskrém

Hozzávalók (4 személyre):

10 dkg csicseriborsó (főtt vagy konzerv) + a díszítéshez

2 db főtt tojás

só, olívaolaj

1 kis csokor snidling

5 dkg fekete olívabogyó

bagettszeletek, pár szelet feketeerdei sonka és koktélparadicsom a tálaláshoz

A lecsepegtetett csicseriborsót késes aprítóba tesszük a megpucolt főtt tojásokkal és kevés sóval. Összetörjük, majd kevés olívaolajat hozzácsorgatva krémesre keverjük.

Hozzákeverjük az aprított snidlinget és a felkarikázott olívabogyót.

A krémet bagettszeletekre kenjük, sonkával, koktélparadicsommal és a félretett csicseriborsóval díszítjük.

 

Töltött croissant gombaraguval és tojáskrémmel

Hozzávalók (4 személyre):

1 evőkanál olívaolaj

2 szál újhagyma

10 dkg cukkini

só, őrölt fekete bors

1 teáskanál morzsolt kakukkfű

15 dkg barna csiperkegomba

2 főtt tojás

1 dl tejföl

1 teáskanál dijoni magos mustár

1,5 evőkanál mustár

4 db croissant

kevés parmezán sajt

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megtisztított, felkarikázott újhagyma fehér részét párolni kezdjük rajta. Hozzáadjuk először a megmosott, felkockázott cukkinit, sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük, majd rászórjuk a megtisztított, felcikkezett gombát is. Kevergetve, erős lángon összepirítjuk, összesütjük.

A megpucolt, feldarabolt főtt tojásokat keverőtálba szórjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, a kétféle mustárt, ízlés szerint megsózzuk, és villával összetörjük.

A croissant-ok tetejét levágjuk, belsejüket kissé széthúzzuk. Megtöltjük a gombaraguval és a mustáros tojáskrémmel, reszelünk rá egy kevés parmezánt, majd visszatesszük a kalapokat.

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Fahéjas legyezőkalács

Idén viszonylag korán lesz húsvét, így már nem árt most elkezdeni gyűjtögetni a finomabbnál finomabb recepteket. Bár elsőre, leírva bonyolultnak tűnhet, de ha megnézitek a videót, láthatjátok, hogy valójában nagyon egyszerű elkészíteni ezt a látványos legyező- vagy más néven fátyolkalácsot. Fahéj helyett tölthetitek például kakaóporral, de ha elhagyjátok belőle a cukrot, akár sós, sajtos kalács is készülhet belőle.

Töltött bagett édesen és sósan

Gyors és laktató finomság a töltött bagett, melyet sós és édes verzióban is elkészíthetitek. A kenyérbél sem vész kárba, tejbe áztatva tehetitek fasírtba, vagy kiszárítva, ledarálva prézli is lehet belőle.

Tejberizspite

Nálunk mindenki szereti a tejberizst. Ha ti is így vagytok ezzel otthon, csavarjatok néha az alaprecepten, és készítsetek például sütés nélküli tejberizspitét. Szuper választás télre és nyárra egyaránt, hiszen akkor is finom, ha éppen nem áll rendelkezésre temérdek friss gyümölcs, a meleg hónapokban pedig gyümölcsrizsnek készítem el, és jól behűtve tálalom.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!